Budapest. Túlzás nélkül állítható, komoly játékerőt képviselő együttest lehetne kialakítani azon labdarúgókból, akiknek nyáron lejár a szerződésük a Ferencvárosnál.
Újvárosból erősít a Fradi
Gera Zoltán klasszis megoldásait egyelőre nem ünnepelhetik a törökök A képzeletbeli kispad se rövid, ugyanis Szili Attila, Szabó Tibor, Dragan Crnomarkovics és Halgas Tibor is szabaddá válik. A Ferencváros vezetői mindent elkövetnek azért, hogy megtartsák értékeiket. Már az ősszel is tárgyaltak Dragónerrel, Lipcseivel, Gerával, sőt Kristonnal is, és a megbeszélések jelenleg is folynak.
Legnagyobb feladat kétségkívül Gera Zoltán szerződésének meghosszabbítása, hiszen a nyolcszoros válogatott labdarúgó – aki három gólt jegyez a nemzeti tizenegyben – a Ferencváros legértékesebb és egyben legkapósabb játékosa. A 24 éves futballistát több klub kereste Európából, úgy hírlik, hívják Spanyolországba, Angliába, Portugáliába, Németországba, Törökországba és Olaszországba is. A török lapok szerint Gera a napokban nemet mondott a Galatasaray invitálására, erről öles betűkkel számoltak be az ottani újságok. Törökországból származó információ szerint nyártól évi 300 ezer dollárt ígért Gerának a Galatasaray, ám Isztambulban úgy tudják, a ferencvárosi labdarúgó inkább valamelyik spanyol élcsapatban folytatná pályafutását.
Tökölivel kapcsolatos hír, hogy a gólkirály nyáron egy plusz egyéves szerződést kötött a Fradival, a hosszabbítás feltételeiről ismét tárgyalni kell. Pillanatnyilag két játékos érkezése valószínűsíthető: Kiss Györggyel és Zováth Jánossal egyeztet Szeiler József klubigazgató, ám Zováthék most még a Dunaferr edzésein vesznek részt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.