Újra Németh a 11-es specialista

<p>Kisudvarnok. Focidömping és finom falatok vártak mindenkire, aki kilátogatott a csallóközi település futballpályájára. Egész nap zajlott a Kifut a Kupa (a Kisudvarnoki Futballt Támogatom Kupa) kispályás torna, estefelé pedig 48 próbálkozó nevezett be A 11-es specialista versenybe. Győztese ismét Németh András lett.</p>

J. MÉSZÁROS KÁROLY

Két pályán zajlottak a küzdelmek a hatodszor kiírt Kifut a Kupán. Gyors egymásutánban követték egymást a bő tízperces mérkőzések. Két csoportban mindenki mindenkivel játszott. Tizenegy csapat indult harcba a trófeáért, a címvédő Neaplast végül nem érkezett meg, de a torna hagyományos résztvevői ott voltak a mezőnyben. Köztük az Angliában futballozó helyi Filip Kiss és társai alkotta alakulat, a Teo Team, amely tavalyi második helye után esélyesként lépett pályára. Végül a döntőig jutott, ott azonban kikapott 2:0-ra a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola csikócsapatától. Sokáig nem bírt egymással a két finalista, szoros emberfogás mellett várni lehetett, hogy kevés gól dönt az elsőségről. Kétszer sikerült kibújniuk ellenfelük szorításából a dunaszerdahelyieknek, és a tornán nyújtott teljesítményük alapján megérdemelten vitték el a kupát. Az egyenes kieséses rendszerben csupa 2:0-val haladtak a végső győzelem felé.

„A csoportban két győzelemmel és két vereséggel végeztünk, kikaptunk a Teo Teamtől is 1:0-ra. Innen a negyedik helyről jutottunk a negyeddöntőbe, ahol 2:0-ra legyőztük a Duntelt. Ugyanilyen arányban nyertünk az elődöntőben a JCI Team, majd a döntőben Kiss Filipék, a Teo Team ellen – sorolja az eredményeiket Pomichal Richárd tanár, aki Bugár Ákos kollégájával szintén beállt védencei közé. – Csapatunk a Szabó Gyula Alapiskola tavaly és idén végzett diákjaiból állt, velünk kiegészítve. Öt évig együtt játszottunk az iskolaválogatottban, jártunk mindenfelé. Mindannyian fociznak valahol, legtöbben a DAC-ban. Hogy ennyire jók, az nem a mi érdemünk, mert nem mi tanítottuk őket játszani. Nem volt kimondott célunk a torna megnyerése. Azért jöttünk ide, hogy együtt legyünk a gyerekekkel, jót focizzunk, szórakozzunk, beszélgessünk egy kicsit, neveljük a fiúkat a sportszerűségre, a bíróval szembeni viselkedésre… Nagyon örülünk, hogy nyertünk. S ha megengedik, jövőre is eljövünk a srácokkal.”

Két jelentkező híján ötvenen neveztek be A 11-es specialista versenybe, amely A Csallóköz legjobb tizenegyesrúgója címért folyt. „Húsz eredményes lövéssel ismét a DAC-ban nevelkedett Németh András, klubunk játékosa lett az első. Ifijátékosunk, Bíró Viktor lett a második és a nagyudvarnokiak labdarúgója, Pázmány Péter pedig a harmadik – közölte a sorrendet a főszervező, Karácsony József, a vendéglátó futballklub elnöke. – Végül sem Penksa, sem Pernecký nem érkezett meg a DAC-ból, s az előre jelzett kapustrió is megváltozott. Ezúttal Beženík Iván, ifj. Jozef Olejník, a DAC tehetsége és Fehér András, a kisudvarnoki diákcsapat hálóőre nézett farkasszemet a lövőkkel. Tornánkon idén talán nem volt annyi érdeklődő, mint tavaly, csapat is kevesebb jött el. A visszajelzések viszont jók voltak, dicsérték rugalmasságunkat. Több érdeklődőt vártam a tizenegyesrúgó-versenyre is. Jó időben jól szórakozhattak a nézők. Nem vagyok csalódott, sikerült egy napon lebonyolítani mindkét rendezvényünket, széles választékkal vártuk a vendégeket, nézőket. Köszönet jár a falunak és mindenkinek, aki segített. Jövőre is megpróbáljuk, ismét egy napon lesz a Kifut a Kupa és A 11-es specialista.”

Eredmények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?