Újabb esély a sorstól

GAZDAG JÓZSEF

A sors adott egy újabb esélyt a magyar válogatottnak. A bukaresti fiaskó után úgy tűnt, lemondhatunk a továbbjutásról, a keddi játéknap azonban ismét átrendezte a D csoportot: Magyarország az észtek elleni fölényes (5:1) győzelemmel feljött a pótselejtezőt érő 2. helyre. Ahhoz, hogy ezt a pozíciót megőrizze, a hátralévő két mérkőzésen (Hollandia ellen idegenben, Andorra ellen otthon) hat pontot kell szereznie. Nem lesz egyszerű feladat, de a helyzet egy fokkal jobb, mint a bukaresti vereség után.

„Bukarestben kellett volna!”

Az észtek csak a meccs előtti nyilatkozataikban voltak elszántak, a pályán már kevésbé. Tarmo Kink (Győr) és Jarmo Ahjupera (Újpest) személyében két NB I-es játékosuk is van, de kedden nemcsak ők, hanem a teljes észt válogatott egy erősen közepes NB I-es galerire emlékeztetett, játéktudásban és hozzáállásban egyaránt.

Egervári Sándor több helyen is változtatott a bukaresti kezdőcsapathoz képest, Varga József sérülés, Korcsmár Zsolt eltiltás, Lipták Zoltán és Szalai Ádám pedig taktikai okok miatt maradt ki. Közülük főleg Szalai mellőzése volt meglepetés, Egervári egyetlen percre sem állította be őt. A Schalke csatára szemmel láthatóan nehezen viselte mellőzését, a magyar góloknál nem örült együtt a többiekkel, a meccs után pedig elsőként hagyta el a pályát, majd a stadion területét is. „Több oka is van Szalai kimaradásának, az elsődleges, hogy a pénteken mutatott játéka alapján változtatni akartunk. De nem hiszem, hogy egy 5:1-es győzelem után azzal kellene foglalkozni, aki nem volt ott a pályán” – nyilatkozta Egervári kapitány.

Aki ott volt a pályán, az – a bukaresti meccsel ellentétben – becsülettel tette a dolgát, Böde lőtt egy szép gólt, s még Németh Krisztián is betalált (ez volt az első gólja a felnőttválogatottban). A szurkolókat azonban így sem volt könnyű kiengesztelni, biztatták ugyan a csapatot, és érezhetően mögötte álltak, de a B közép minden magyar gól után azt skandálta: „Bukarestben kellett volna!” Ez szólt a meccs végén is, a „Szép volt, fiúk!” helyett. A játékosok pedig – félve az esetleges számonkérő hangoktól – nem mertek lepacsizni a kerítésnél gyülekező szurkolókkal, csak messziről köszönték meg a biztatást.

Dzsudzsák cinizmusa

„Remélem, pár embernek, legalább a hozzátartozóknak örömet tudtunk szerezni. A csapat megmutatta, tud focizni. Az a nyomás, amit az elmúlt három napban megéltünk, hogy rendőrökkel kellett edzenünk, nem biztos, hogy normális. De elvileg szeretnek bennünket, úgyhogy majd meglátjuk...” – nyilatkozta a mérkőzés után Dzsudzsák Balázs, arra utalva, hogy a telki edzőtábort rendőrök védték; az MLSZ ugyanis nem vette félvállról a bukaresti kudarc miatt elkeseredett szurkolók fenyegetőzését.

Dzsudzsáknak nincs igaza: egy profi labdarúgónak ennél sokkal nagyobb nyomást is ki kell bírnia (nem gyáván, hanem felemelt fejjel, bátran játszani például negyvenezer ellenséges érzületű román előtt is), mert a válogatott sohasem csak a hozzátartozóknak szerez örömöt vagy bánatot, hanem több millió embernek, egy egész futballszerető nemzetnek – ezt kellett volna Bukarestben is tudatosítani...

Számoljunk együtt!

A pótselejtezőt érő 2. hely megőrzéséhez a magyaroknak október 11-én Amszterdamban le kell győzniük Hollandiát. Elsőre lehetetlen feladatnak tűnik (főleg a bukaresti teljesítmény alapján), halvány reménysugarat mindössze az jelenthet, hogy míg számunkra élet-halál meccs lesz, addig a hollandok (akik a keddi, andorrai győzelmükkel már biztosították részvételüket a 2014-es vébén) félgőzzel játszhatnak, legjobbjaik nélkül. Vannak még persze továbbjutási verziók és matematikai esélyek arra az esetre is, ha csak döntetleneznénk Hollandiában, de ezek már valóban a sci-fi kategóriába tartoznak. A feladat egyértelmű: győzni kell Amszterdamban.

Ellenünk szól, hogy a hollandok 13 éve nem veszítettek el tétmérkőzést hazai pályán (2000 októberében Portugáliától kaptak ki), a magyar válogatott pedig utoljára 1985-ben győzött idegenben a továbbjutás szempontjából döntő fontosságú mérkőzésen (Ausztria ellen).

Mi szól mellettünk? Úgyszólván semmi. Csupán az, hogy a futballban néha vannak csodák.