„Kötelességünk, hogy minden nap harcoljunk a minőségünkért“ – beszélgetés Tóth Jánossal, a SJE régi-új rektorával

Miért vállalta újra a rektori feladatkört?

Egyrészt azért, mert 16-an jelöltek, javasoltak rektorjelöltnek. Nem akartam csalódást okozni nekik, így elfogadtam a jelölést. A megmérettetéskor ugyanakkor a 24 tagú választóbizottság szavazataiból 19-et kaptam meg. Másfelől viszont azért is vállaltam a feladatot, mert ezen az egyetemen az elmúlt 20 évben mindig betöltöttem valamilyen funkciót. Az első 5 évben szenátusi elnök, majd tanszékvezető voltam, aztán 8 éven át rektorként, s végül ugyanilyen hosszan rektorhelyettesként dolgoztam. Tehát adottak voltak azok a feltételek, amelyek alapján a következő négy évre tervezve is el tudom látni a rektori feladatokat.

Rektorhelyettesként az elmúlt 8 évben gyakorlatilag egy pillanatra sem hagyta ott az egyetem vezetését. Hogyan értékelné ezt az időszakot? Melyek voltak azok a képességek és tapasztalatok, amelyekre szert tett?

Az elmúlt nyolc év első felében általános rektorhelyettes voltam, és így gyakorlatilag mindennel foglalkoztam, minden részleggel és témával. Az utolsó négy évben viszont fejlesztési rektorhelyettesként dolgoztam. Ez is közel állt a szívemhez, mert arra a kérdésre kellett választ találni, hogy az egyetemet miként tudjuk fejleszteni? Itt nem csak az infrastruktúrára kell gondolni. A tudományosság terén ide tartozik például az információs és kommunikációs technológiák (IKT) frissítése, de meg lehet említeni a kiberbiztonsági rendszeren belüli védekezést, vagy egyáltalán a sikeres pályázást. 

Aztán ott van a közbeszerzési oldal is. Ha valaki már volt rektor, s ezeket megtapasztalta, akkor az azt is tudja, hogy miről van szó. Amikor a tanszékvezetés után rektorrá váltam, addig nem találkoztam az olyan jellegű problémákkal, mint a közbeszerzés, az erre vonatkozó törvények és egyáltalán ennek a teljes folyamata. Aki tanár, és nem találkozik ilyen „funkciós” munkával és kötelezettségekkel, az az ő helyzetéből el sem tudja képzelni, hogy igazából mit is csinál egy egyetemvezető.

Mennyire tudja majd folytatni a tudományos munkát?

Az elmúlt 8 évben szerencsére újra sokat tudtam foglalkozni a matematikával. Nemcsak tanultam, hanem fejlesztettem a tudásomat és publikáltam – angol nyelven is a nemzetközi tudományos életben. Most szerencsére eléggé előrehaladott kutatásaim vannak ezen a téren. Annak ellenére, hogy rektor is leszek, a következő időszakban ugyanúgy jelennek majd meg tudományos közleményeim, mint eddig. Nálunk, a matematika szakon belül az eredmények publikálása nagyon hosszú folyamatnak számít, néha négy évig is eltart. Több matematikussal dolgozok együtt, külföldiekkel és itthoniakkal egyaránt, köztük a kollégáimmal is.

Amikor 5 évvel ezelőtt beszélgettünk a munkájáról, akkor a rektori időszakát is minősítette. Úgy fogalmazott, sikerült stabilizálniuk az egyetemet. A következő 4 évre azonban mit tekint a legfőbb faladatnak?

A rektorok általában mindig úgy érzik, hogy sikerült stabilizálniuk az egyetemet [nevet]. A jövő kapcsán viszont úgy gondolom, valóban sokat fogunk dolgozni a következő 4 évben olyan területeken belül, amelyek tényleg az egyetemünk stabilitását érintik. Ez a költségvetéssel is összefügg. Ennek döntő része az állami támogatásból áll, amelyet a teljesítmények és a kimutatásaink alapján kapunk meg különböző tételekben. Ahhoz, hogy ezt valóban fenn tudjuk tartani, nagyon oda kell figyelnünk a nappali tagozaton tanuló hallgatók létszámára. Ugyanis csak ilyen hallgatók után kapunk állami támogatást. A levelezős hallgatók kapcsán nincs ilyen juttatás, tőlük tandíjat szedünk be. A trendek nálunk és a szlovákiai, sőt magyarországi egyetemeken is csökkenő tendenciát mutatnak. Az elmúlt négy évben Komáromban a nappalis hallgatóink létszáma 1400-ról 1100-ra csökkent.

Ha teljesíteni akarják ezt a célt, akkor bizonyára tovább kell erősíteniük a közös munkát az egyetemen belül.

Így van, igyekszem majd azon dolgozni, sok embert összefogva a karokról, hogy valamilyen módon megfékezzük ezt a folyamatot. 

Szükségünk lesz arra, hogy olyan tanulmányi programokra koncentráljunk, amelyeknél az állami támogatás metodikájából adódó szorzó jobb. Jó lenne az is, ha minden tanszéken lenne doktori képzésünk. Ez hat tanszéken nem teljesült még, ám jó lenne ezeken is elérni ezt már a következő négy év elején. 

A másik dolog a tudományos diákörök és -konferenciák kérdése. Ezeken a hallgatók kibontakozhatnak, tudnak kutatni, tanulni, egyszóval az oktatáson felül is képesek képezni magukat. De az igazi tudományos diákkör, az mindig a doktori képzésben van meg. Ott sokkal több idő van arra, hogy foglalkozzunk a hallgatókkal, jobban bevonva őket a tudományos életbe. Gondoskodni kell aztán alkalmazottokról, oktatókról is. 

Sajnos nincs jogunk habilitációs és inaugurációs folyamat lefolytatására. Ez azt jelenti, hogy az oktatóinknak erre nincs lehetőségük az SJE-n, ehhez más egyetemre kell menniük, ami problémát jelent. Tehát szeretnénk megszerezni ezt a jogot, hogy saját docenseket, majd professzorokat tudjunk felmutatni. Egyszer már volt ilyen jogunk a református teológián belül – csak két habilitációt tudtunk megszervezni, többre nem volt már idő –, amit a tanulmányi programok harmonizációja során sajnos elveszítettük. Főleg azokon a szakokon lenne szükségünk erre a jogra, ahol sok hallgató és tanár van. Ilyen például a közgazdász-menedzsment vagy az alkalmazott informatikai szak. Nagyon jó lenne, ha a pedagógián belül is tudnánk szerezni ilyen jogot. 

Jelentős előrelépés volt, hogy egy év ezelőtt sikerült megszerveznünk a saját belső minőségbiztosítási rendszerünket. Ezen belül létrehozhatunk tanulmányi programokat. Bízom benne, hogy a hiányzó doktori képzéseket sikerül a belső akkreditáción keresztül megvalósítani.

A teljes szlovákiai magyar oktatásügyet mostanában elég sok probléma nyomasztja. Küszöbön áll a középiskolai hálózat optimali-zációja, amely aztán az alapiskolákra is vár. Nagyon sok diák külföldre megy tanulni, miközben egyre kevesebb gyermek születik. Ezek a jövőben valószínűleg mind kihatással lesznek az SJE és más szlovákiai egyetem létszámaira is. A tervek, amelyeket most felvázolt, egyfajta minőségnövelést irányoznak elő. Így próbálnának a negatív trendekkel szemben dolgozni?

Pontosan. Kötelességünk, hogy minden nap harcoljunk a minőségünkért, minden téren. Tehát nemcsak az akkreditációban vagyunk kötelesek biztosítani a minőséget, hanem ugyanez vonatkozik a standardok növelésére és teljesítésére is. 

Olyan oktatókat kell felvennünk, akik a legjobban teljesítenek és a legjobb tanárok lehetnek. Ez nagyon nehéz munka, mert minden téren meg kell tudni határozni azt, hogy mi is az a minőség. Azt szeretném elérni, hogy az egyetemi és a kari vezetőségek közösen határozzák meg ezeket a kritériumokat a tudományban, az oktatásban, az akkreditációknál, de ugyanígy a munkamorál területén is. 

Úgy kell dolgoznunk minden nap, hogy egy hónap, majd egy év múlva azt mondhassuk: igen, ebben az elmúlt időszakban ezen a téren, egy konkrét dologban előbbre léptünk. Nagyon nehéz elérni azt, hogy például most az oktatói pályázatoknál milyen kritériumokat határozunk meg, mi legyen a meghatározó feltétel a docensi vagy a professzori pályázatoknál, és honnan vegyük a mintát, ha nincs habilitációnk vagy nincs inaugurációs folyamatunk. Nagyon nehéz munka ez, sokat kell vitázni a dolgokról, ki kell beszélni ezeket. És még konszenzus esetén is lesznek olyan személyek, vagy olyan csoportok, akik nem értenek valamivel egyet. Minden csoport és személy más érdekekkel rendelkezik, de mégis közös megegyezésre kell jutnunk.