Tyson: Megjavultam!

New York. Mike Tyson, a profi boksz hírhedt fenegyereke azt ígéri, hogy a jövőben a kötelek között nyújtott (sport)teljesítményével, s nem botrányaival hívja fel magára a figyelmet.
„Most nagyon jól érzem magam, boldog vagyok. Elegem van abból, hogy mindig butaságokat csinálok.

New York. Mike Tyson, a profi boksz hírhedt fenegyereke azt ígéri, hogy a jövőben a kötelek között nyújtott (sport)teljesítményével, s nem botrányaival hívja fel magára a figyelmet.

„Most nagyon jól érzem magam, boldog vagyok. Elegem van abból, hogy mindig butaságokat csinálok.

Az utóbbi hónapokban óriási változáson mentem keresztül, rendbe jött a magánéletem, megjavultam” – mondta a február 22-re tervezett, Clifford Etienne elleni, memphisi csatája sajtótájékoztatóján az amerikai öklöző.

A hajdan világelső júniusban kiütéses vereséget szenvedett a brit Lennox Lewistól, s azóta egyetlen mérkőzést sem vívott.

Eddigi mérlege: ötvenhárom meccs, negyvenkilenc győzelem, négy vereség. Következő ellenfele huszonnégy győzelem mellett egy-egy döntetlennel, illetve vereséggel rendelkezik.

Mike Tyson ugyanott, a memphisi Pyramid Arénában kapott ki Lewistól, ahol legközelebb újra ringbe száll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?