Toni Sailer, a kitzbüheli villám három aranyat nyert

<div>Cortina d&rsquo;Ampezzónak kellett volna rendeznie az 1944-es téli olimpiát, de a háború miatt a 6500 lakosú olasz üdülőközpont csak 12 évvel később adhatott otthont az ötkarikás játékoknak.</div><div>&nbsp;</div>

Ah, a televízió Ezt az olimpiát szerte a világon követhették a tévéközvetítéseknek köszönhetően, s ez volt az első nagy sportesemény, amelynél a televízió igényeit is figyelembe vették. A sífutópálya főtribünjét például úgy állították fel, hogy a nap soha ne süssön bele a kamerákba. A technika azonban problémákat is okozott – a megnyitóünnepségen az utolsó fáklyavivő, a gyorskorcsolyázó Guido Caroli a díszpáholy felé masírozva megbotlott egy kábelben, és elesett. Az olimpiai láng nem aludt el, Caroli pedig vastaps közepette gyújtotta meg a lángot. Diadalmas szovjetek Az 1956-os volt az első téli olimpia, amelyre a Szovjetunió is küldött csapatot, s mindjárt az élen végzett az éremtáblázaton – hét arany-, három ezüst- és hat bronzéremmel. A szovjetek megnyerték a jégkorongtornát (második alkalommal szorult le a dobogó tetejéről Kanada, amely most csak harmadik lett), az 1500 méteres gyorskorcsolyázásban pedig két aranyat is elvihettek, Jevgenyij Grisin és Jurij Mihajlov ugyanis egyforma időeredményt ért el, így mindketten olimpiai bajnokok lettek, az ezüstérmet pedig nem adták ki.A szovjet propaganda a szovjet sportolók sikerét a kommunizmus sikerének kiáltotta ki, a nyugati sajtó válaszul arctalan gépezetként ábrázolta a szovjet küldöttséget.Erre az olimpiára azonban még nem nyomta úgy rá a bélyegét a politika, mint a melbourne-i nyári játékokra, amelyet az 1956-os események miatt több állam bojkottált.Cortinában közös csapattal indult az NSZK és az NDK, 75 versenyzőjükkel az övék volt a legnagyobb küldöttség. Magyarország csak két sportolót indított (ennél még Libanonnak is nagyobb küldöttsége volt, három fő), de a Nagy Marianna, Nagy László műkorcsolyázó páros remekül szerepelt, s megvédte bronzérmét. Mire jó egy sebész apa? A női műkorcsolyázók versenyét az amerikai Tenley Albright nyerte, aki négy évvel korábban Oslóban második lett. Kűrjét az első olyan produkcióként emlegetik, amelyben ténylegesen ötvöződött a sport és a művészet, a közönség öt percen át felállva tapsolta a 21 éves korcsolyázót. Pedig Albright majdnem lemaradt a játékokról: kevesebb mint két héttel a verseny előtt egy esésnél a korcsolyájával megvágta a bokáját. Híres sebész apja Massachusettsből utazott el Olaszországba, és versenyképes állapotba hozta a lányát. Az új stílus sikere Síugrásban megtört a norvég uralom, s minderről egy svájci versenyző, Andreas Däscher tehet. Ő fedezte fel ugyanis az új stílust, amellyel messzebbre lehetett ugrani. Egészen addig a síugrók a kezüket a fejük fölé nyújtva ugrottak, Däscher azonban rájött, ha karját a teste mellé szorítja, akkor jóval távolabbra száll. Az új módszert hamarosan mindenki átvette, csak a norvégok ragaszkodtak csökönyösen a régi stílushoz. Mindez meg is mutatkozott az eredménylistán: az első két helyen finn síugró végzett, a bronzérmet egy német sportoló vitte el, a legjobb norvég csak a kilencedik lett. A hosszú nevű herceg Cortina rekordjaihoz hozzátartozik, hogy ezen az olimpián indult az ötkarikás játékok történetének leghosszabb nevű sportolója. Max Emanuel Maria Alexander Vicot Bruno de la Santisima Trinidad y Todos los Santos von Hohenlohe Langenburg, rövidebben Hohenlohe hercege liechtensteini színekben indult alpesi sízésben, és lesiklásban a 45. helyen végzett.  Toni Sailer mesterhármasa Az olimpia legnagyobb hőse egy osztrák bádogos, Toni Sailer lett. A kitzbüheli villám (Blitz von Kitz) mindhárom alpesisí-számot megnyerte, mindháromszor mostoha versenykörülmények között, s mindháromszor óriási előnnyel. Óriás-műlesiklásban az olimpiát megelőző hóhiány miatt edzés nélkül vágott neki a pályának a mezőny, és Sailer több mint hat másodpercet vert a második helyezettre. Műlesiklásban jegesre fagyott pályán versenyeztek a síelők, ráadásul a köd miatt 30 méter volt csak a látótávolság, de Sailer négy másodperces előnnyel győzött. A lesiklóversenyeket pedig mínusz 24 fokos hidegben rendezték, de Sailernek ez meg sem kottyant, s 3,5 másodperces előnnyel diadalmaskodott.Az 1956-os téli játékok legeredményesebb sportolója később a show-biznisz felé fordult, alpesi környezetben játszódó filmvígjátékokban szerepelt, és 18 lemezt is kiadott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?