Tizenegyest hibázott a KFC

Komárom/Nagysalló. Bombameglepetésre a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának tavaly november óta nyeretlen nagysallói sereghajtója szombaton, ráadásul vendégként, ismét pontokat szerzett.

A komáromiak váratlan vereségükkel a forduló meglepetését szolgáltattákMilan Drozd felvételeAz ellenfeleket sújtó játékosínség miatt mindkét edző számára már az is nagy pozitívumnak számított, hogy teljes létszámú csapatot küldhettek csatába. Mindkét cserepadon egy-egy tartalék várt bevetésre… A sorozatban tíz vesztes mérkőzés miatt pironkodó vendégek a védekezésre összpontosítottak a Duna-partiak otthonában. Olykor kilencen védekeztek, a vendéglátók térfelén csupán Kružic igyekezett zavart kelteni. A támadófocit produkáló hazaiak már a 12. percben vezetést szerezhettek volna. Guzman a vendégkapu előterében birkózót idéző mozdulattal lerántotta ellenfelét, a játékvezető habozás nélkül 11-est ítélt. Kökényesi büntetőjét azonban Szívós, a vendégek hálóőre nagy bravúrral hárította. A folytatásban sem változott a játék képe: a komáromiak igyekezete hiábavalónak bizonyult, a nagysallóiak védőfalán nem találtak rést.

Az első félóra elteltével változott az eredmény. A vendégek előretolt csatára, Kružic egyéni akcióból profitált. Lövése a balszerencsés hazaiak egyik játékosának lábáról került Herko kapujába. Aki arra számított, hogy a félidei pihenő után a hazaiak fordítani tudnak, az nagyot tévedett. Fordulás után sem változott a mérkőzés forgatókönyve. A komáromiak, nagy igyekezetük ellenére sem tudták góllá érlelni mezőfölényüket. A 75. percben az egyik hazai védő elkaszálta Szűcsöt, a játékvezető ennél az esetnél sem habozott: sípjába fújt, a 11–es pontra mutatott. A vendégek kapusuk, Szívós révén éltek a lehetőséggel, növelték előnyüket. A hazaiakat sokkolta a vendégek újabb találata, képtelenek voltak újítani. Az időhúzással próbálkozó vendégek hergelték a komáromiakat, akik az elhúzódó végjátékban tíz főre fogyatkoztak. A 89. percben Cvik a szögletzászló közelében megütötte Ostášt, a bíró azon nyomban piros lapott mutatott a vétkesnek.

KOMÁRNO–TEKOVSKÉ LUŽANY 0:2 (0:1). Gólszerzők: Kružic (30.), Szívós (75. – 11-esből). Sárga lap: Ostáš, Guzman, ill. Zlatohlávek. Piros lap: Cvik (Komárno – 90.) Játékvezető: Vindiš, 150 néző.

KOMÁRNO: Herko–Slovák, Bazinský, Zlatohlávek, Kökényesi, Svik, Sklenář, Vl. Kosťukevič, A. Kosťukevič, Kürty, Viderman.

TEKOVSKÉ LUŽANY: Szívós–Komáromi, Gergő, Guzman, Ostáš, Kaminský, Kružic, Bielik, Banda, Kósa, Burín (18. Szűcs). (ái)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Peter Buranský (Komárno): „Azt már megfigyeltem, hogy a sereghajtók ellen nem tudunk győzni. Ezúttal a szerencse is elpártolt tőlünk. Szerintem másként alakult volna a végeredmény, ha gól nélküli állásnál értékesítjük a büntetőt. Sajnos, ifistákkal már a sereghajtó ellen sem lehetünk eredményesek.”

Pavol Sakáč (Tek. Lužany): „Egyszer minden sorozatnak vége szakad. Komáromban végre kijött a lépés. Védenceim betartották a taktikai utasításokat. Fegyelmezetten védekeztek, olykor gyors kontrákat vezettek. Csapatunk és a mezőny legjobbja a kiváló formában védő Szívós volt, aki még gól is szerzett.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?