Tíz emberrel nyert a Duslo

Vágsellye. Biztosan nyertek a vágsellyeiek a licsérdiek ellen, pedig Lőrinc kiállítása miatt több mint fél órán át emberhátrányban játszottak. A mátyusföldiek tartottak a keletiektől, hiszen amióta Ján Kozák irányítja őket (mivel nincs 1. osztályú képesítése csapatvezetőként ült a kispadon) százszázalékosak voltak.

Vágsellye. Biztosan nyertek a vágsellyeiek a licsérdiek ellen, pedig Lőrinc kiállítása miatt több mint fél órán át emberhátrányban játszottak. A mátyusföldiek tartottak a keletiektől, hiszen amióta Ján Kozák irányítja őket (mivel nincs 1. osztályú képesítése csapatvezetőként ült a kispadon) százszázalékosak voltak. Kezdettől fogva a hazaiak irányítottak, s a 12. percben vezetést szereztek: Kováč beadása után Vencel közeléről Vojtaško hálójába bólintott. A 36. percben Kováč előrevágott labdájával Simonides iramodott meg, s kihasználva a bizonytalan Vojtaško hibáját, 16 méterről a kapuba fejelt. A vágsellyeieket dicséri, emberhátrányban sem ijedtek meg, s a hajrában Masný három alkalommal is növelhette volna előnyüket. „Rászolgáltunk a győzelemre, gyorsabbak és agresszívabbak voltunk” – mondta Ján Rosinký, a Duslo mestere. „Megérdemelten nyertek a hazaiak, hiszen a 90 perc alatt egyetlen komoly helyzetünk sem akadt” – szögezte le Jozef Daňko, a licsérdiek másodedzője. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?