Terepszemle után focistop

Ekecs-Apácaszakállas |

<p>„Nem lesz itt ma bajnoki meccs.“ „Balatonban eddig még nem fociztak.“ - ismételgették élcelődve a szurkolók a dunaszerdahelyi területi bajnokság 10. fordulója szombati slágermérkőzésének kezdetét megelőző percekben.</p>

A napközben lezúdult esőmennyiséget a játéktér talaja nem volt képes magába szívni. Beigazolódott a papírforma: a rossz pályaviszonyok miatt elmaradt az ekecs-apácaszakállasiak és a légiek párharca. Bíró Béla, a találkozó játékvezetője még a meccs kezdési időpontját (14.30) megelőzően alapos terepszemlét tartott, tapasztalatairól tájékoztatta az összecsapás ellenőrét és asszisztenseit. Ezt követően a felázott játéktérre vezette a csapatokat. Lezajlott ugyan a párharc kezdetét megelőző procedúra, a kezdőrúgás helyett azonban az öltözőbe vonultak az együttesek. A várakozási idő letelte után a sípmester újabb terepszemlét tartott, majd közölte az érintettekkel, hogy nem ad rajtjelet a találkozó elkezdésére. A hoppon maradt nézők, voltak vagy százan, hazaindultak a két kollektíva képviselői pedig az öltözőben egyezkedtek az új időpontról.

„Győzött a józan ész. Szerintem a pálya talajának minimum negyven százaléka a kiadós zápor következtében víz alá került. Érthető, hogy ilyen mostoha körülmények között egyik fél sem akart futballozni. Az irreális talajon a játékosok testi épségét kockáztattuk volna. Ugyanakkor a pálya is megsínylette volna az őszi mélyszántást. Felmerült ugyan annak lehetősége is, hogy vasárnap délelőtt teszünk egy újabb kísérletet a meccs lejátszására, a meteorológusok előrejelzése azonban nem sok jóval kecsegtetett. Remélem, legközelebb nem szól közbe az időjárás“ - nyilatkozta a hazaiak trénere, Czajlik Tibor.

Légi kollégája, Lyžica Gábor egy alkalommal, még a csenkeiek trénereként, belekóstolt a vízifociba. „Okulva a tapasztalatokból ezúttal már ő is a halasztásra voksolt. „Még annak ellenére is, hogy taktikai elképzelésemen, valamint a csapat összeállításán röviddel a kezdés előtt, az időjárási viszonyok függvényében változtattam. Biztos vagyok benne, hogy az eredmény alakulásában nem a játéktudás, a pillanatnyi forma, hanem a szerencse döntött volna. A mi esetünkben hétközi pótlásról szó sem lehet. Amatőrök vagyunk, védenceim dolgoznak“ - fogalmazott a veretlenül listavezető vendégek stratégája.

Mivel a két rivális vezetői szombaton nem tudtak megegyezni a pótmérkőzés időpontjáról, ezért erről e heti ülésén a területi szövetség sporttechnikai bizottsága hoz döntést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?