Pozsony. Vasárnap játsszák az idei bajnokság első fővárosi rangadóját az I. labdarúgóligában: a ligeti stadionban a még nyeretlen Petržalka az „ötvenszázalékos” Slovant fogadja. Szinte biztos, hogy telt ház lesz, hiszen a lelátók felújítása miatt csak alig hétezer néző tekintheti meg a derbit.
Telt házat várnak
Pozsony. Vasárnap játsszák az idei bajnokság első fővárosi rangadóját az I. labdarúgóligában: a ligeti stadionban a még nyeretlen Petržalka az „ötvenszázalékos” Slovant fogadja. Szinte biztos, hogy telt ház lesz, hiszen a lelátók felújítása miatt csak alig hétezer néző tekintheti meg a derbit. „Sajnos, különböző bonyodalmak miatt egy hónappal később fejezik be a rekonstrukciót. Biztos, hogy tízezren is eljöttek volna a 4. forduló slágermérkőzésére – kezdte Petr Kašpar, a Petržalka menedzsere, majd a csapattal kapcsolatban a következőket mondta. – Higgadtan készültünk a régi nagy rivális elleni összecsapásra, szerdán Félen 2:0 arányban legyőztük a III. ligás Rača gárdáját. Csupán Maixner bajlódik kisebb sérüléssel, de reméljük, vasárnapig teljesen felépül. A rangadónak ezúttal sincs kimondott esélyese, ismét szeretnénk megleckéztetni a Slovant, annál is inkább, mivel az idei pontvadászatban még nem nyertünk...” A Slovan is játszott egy előkészületi meccset, méghozzá Ausztriában, ahol 3:0 arányban kikapott az Udinesetől. Rudolf Janček menedzser: „Futballistáink most is meggyőződhettek arról, hogy sokat kell még tanulniuk, hogy eredményesek legyenek a nemzetközi porondon. Nagyon jól tudjuk, hogy régen sikerült legyőznünk a Petržalkát, éppen ezért vasárnap ki szeretnénk köszörülni a csorbát. A hetek óta sérült Mojics természetesen a ligeti stadionban sem játszhat, viszont a Bohemiansból frissen igazolt Vomáčka – minden bizonnyal – kezdőember lesz. Szerintem a pillanatnyi forma dönt majd, illetve az, hogy melyik együttes lesz nyugodtabb, határozottabb...” (zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.