Tavasszal nekibuzdultak a királyhelmeciek

foci

A bajnokság őszi idényében vereséget vereségre halmozott, pont nélkül zárt a kelet-szlovákiai IV. fociliga déli csoportjának királyhelmeci sereghajtója. Tavasszal azonban nagyobb fordulatszámra kapcsoltak a bodrogköziek.

Az idénynyitón a mecenzéfiek (Medzev) elleni összecsapáson produkált 1:1-es döntetlennel begyűjtötték első pontjukat, legutóbb vasárnap pedig az őrmezeiek (Strážske) vendégeként 2:1 arányban diadalmaskodtak, immár négy pontnál tartanak. Vajon minek tudható be az őszi pontmizéria? Minek köszönhető a tavaszi nekibuzdulás?

„Azt, hogy nullával zártuk a fociőszt, nem tisztem értékelni, ugyanis csupán a tavalyi év végén vettem át a királyhelmeci Slavoj Polgári Társulás, ezzel egy időben a futballszakosztály irányítását. A télen változott a vezetőség és a játékoskeret összetétele. Több futballistánktól elköszöntünk, négy új játékost igazoltunk. Ketten Magyarországról érkeztek hozzánk. Sokat edzettünk, Cigándon műfüves pályán előkészületi mérkőzéseket játszottunk.  A városháza támogatását is élvezzük.  A javuló hozzáállás, a céltudatos munka, az elszántság és a nagyobb futballtudás már az eredményekben is megmutatkozik” – elevenítette fel az új időszak kezdetét Deák Rudolf szakosztályelnök.

A vasárnapi győzelem értékét hatványozza, hogy a favorit otthonában vesztes állásból fordítottak a vendégek. „Az őrmezei (Strážske) pályán nagyon fegyelmezetten futballoztunk. Az első fél óra végén vezetéshez jutottak a vendéglátók, akik érezhetően lebecsültek bennünket. Nem csüggedtünk, a 62. percig csupán a ziccerekig jutottunk, ezeket azonban rendre elpuskáztuk. Egyórányi játék után Timkó Zsolt, aki egyébként egy büntetőt is kihagyott, egyenlített. A végjátékban fordítottunk, három pontot zsákmányoltunk. A győztes találatot a 90. percben szereztük, az önfeledten ünneplő duplázónk, Timkó ekkor a második sárgája után a piros lapot is megkapta. Úgy érzem, elkaptuk a fonalat, visszatért a játékosok önbizalma. A szezon elején tartunk, bent akarunk maradni. Ennek érdekében a folytatásban további pontokra, győzelmekre lesz szükség. Legutóbbi sikerünknek akkor lesz hozadéka, ha vasárnap az alsóházban tanyázó kassaújfaluiakat (Košická Nová Ves) is két vállra fektetjük” – fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő.

Azt is megtudtuk, hogy a klubvezetés nem csupán a felnőtteknél igyekszik rendet teremteni, javulást elérni. „Változott a filozófiánk. Az utánpótlás-nevelésre fókuszálunk, saját nevelésű tehetségeink fokozatos beépítésével szeretnénk tartósan jó eredményeket produkálni, szurkolóinkat megörvendeztetni” – vázolta fel elképzeléseit Deák Rudolf.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?