Tabutéma a salátástál

Budapest. Zsinórban tizenhét meccsen nem kapott ki a Bundesligában a Werder Bremen. A listavezető gárdájában csak négy olyan játékos van, aki mind a 26 mérkőzésen pályára lépett. Egyikük a csapat magyar légiósa, Lisztes Krisztián. Az egykori ferencvárosi futballistával a Magyarország–Wales (1:2) mérkőzés után beszélgettünk.

Thomas Schaaf, a Werder vezetőedzője és Lisztes Krisztián. A 27 éves magyar középpályás az idei szezonban eddig 3 gólt lőtt (a Rostock, a Leverkusen és a Dortmund ellen).Vereség és értelmetlen verekedés a walesiek elleni találkozón. Nem érzi úgy, hogy méltatlan volt az emlékmeccs?

De, és csalódott is vagyok. Mindenképpen nyerni szerettünk volna, hogy a válogatott nevében győzelemmel búcsúzzunk Mikitől. Nem sikerült, és ez nagyon bosszant. Voltak lehetőségek, de még a vezető gólunk sem tudott feldobni bennünket, mert jött a gyors egyenlítés, aztán pedig egy nagy hiba, amin végül elment a meccs. Ami pedig a durvaságokat illeti, én is szebb mérkőzést vártam. Azzal indult a mérkőzés, hogy Fehér Mikiért játszunk, aztán a végén elfajultak a dolgok. Tényleg nagyon sajnálom.

Az Eb-selejtezők kudarca után holtponton volt a válogatott. Aztán érkezett Matthäus, és ha nem is lett eufórikus a hangulat, de ismét mindenki reménykedett. Nem tart attól, hogy néhány ilyen meccsel eljátsszák a szurkolók bizalmát?

Minden kudarc után felmerül, hogy megfelelő munkát végez-e a csapat meg a kapitány, de szerintem jó úton vagyunk, és ahogy a győzelmeket, úgy a vereségeket sem szabad túlértékelni. Én is azt vallom, hogy pozitívan kell gondolkodni, úgy állni hozzá a feladatokhoz, hogy igenis sikerülni fog. Ez most egy barátságos meccs volt, valóban sok hibával részünkről, de a selejtező más lesz.

Miben lesz más?

Addigra jobban összeáll a csapat. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű csoport, de szerintem kijutunk a világbajnokságra. Ha nem hinnék ebben, akkor nem jönnék el a válogatottba.

Klubcsapatában mindenesetre kárpótolhatja magát, hiszen tizenegy év után ismét bajnok lehet a Werder. Napi téma már a salátástál?

A bajnoki címről még korai beszélni. Igaz ugyan, hogy kilenc pont az előnyünk, de nyolc mérkőzés még hátra van, és nem szeretnénk kiénekelni a sajtot a szánkból. Úgyhogy a salátástál egyelőre még inkább tabutéma.

Pedig a brazil Ailton már bejelentette: ha bajnok lesz a Werder, a pályán tartja esküvőjét.

Én viszont azt mondom, mesz-sze még a vége. Előbb verjük meg ezen a hétvégén a Freiburgot, és akkor már egy újabb lépéssel közelebb leszünk az aranyhoz.

Nyáron lejár a szerződése Brémában, és a Kicker c. szaklap szerint a Sampdoria is a kérők között van. Tudja már, hogy hol folytatja?

Még nem. Ezzel is meg kell várni a szezon végét, csak akkor válik el, hogy merre tovább.

Ha most választhatna?

Ez feltételes mód, és csak spekulációkat szülne, ha válaszolnék. Egyelőre nem volt választási lehetőségem. Ha lett volna, akkor már választottam volna. De egyáltalán nem zárom ki azt sem, hogy végül Brémában maradok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?