Szülői beleegyezéssel birkózott az idősebbek között, bajnok lett

birkózás
Rimaszombat/Vásárút/Dunaszerdahely/Somorja |

A birkózók koronavírus-járvány miatt elhalasztott bajnoki éremcsatáit a felnőttek kezdték, Rimaszombatban a fiatalabb diákok folytatták.

A gömöri városban a honi klubok szárnyukat bontogató tehetségei szabadfogásban mérték össze a tudásukat. A rimaszombati Lokomotíva birkózóklub szervezésében zajló rendezvényen a vendéglátók két elsőséggel és további két dobogós helyezéssel zártak. 

„Elégedett vagyok a mieink teljesítményével. Patrik Vetrák bajnokként, Tamara Bartošová pedig ellenfél híján első helyezettként került a krónikába. Berky Attila és Hrúz Adrián a dobogó legalsó fokán zárt. Patrik Vetrák egyébként korát tekintve még kezdő, ezért orvosi engedéllyel, szülői beleegyezéssel léphetett szőnyegre. Ha így folytatja, sokra viheti. Hrúz két év kihagyás után tért vissza az edzőterembe. A fiúk esetében nagy volt az érdeklődés az erőpróba iránt, húsz klub százhuszonhárom versenyzője csatázott az érmekért. A lányoknál tizenegy klubot tizenöten képviseltek. Hat súlycsoportban nem akadt jelentkező, a 39 kg-osoknál csupán mi neveztünk versenyzőt” – tájékoztatta lapunkat védenceik helytállásáról, a versenytényekről Radnóti József, a rimaszombati birkózóklub alelnöke és edzője.

„Csupán néhány esztendeje vagyunk ott a birkózópalettán, de már minden korosztályban van bajnokunk. Sikereink védenceink tehetségét, a minőségi edzésmunkát fémjelzik. Ezúttal Tóth Kristóf és Hervay Dominik dominált súlycsoportjában” – fogalmazott id. Soós Tamás, a vásárúti birkózóklub elnöke.

„Ott folytattuk, ahol Sninán abbahagytuk. Hegedűs Attilának és Bodó Barnabásnak köszönhetően Rimaszombatban két bajnoki aranyérmet gyűjtöttünk be, további érmes helyezéseinkkel csapatversenyben harmadikok lettünk” – ecsetelte a dunaszerdahelyiek újabb remeklését klubelnökük, Hakszer Ronald. 

„Noha a kötöttfogásra szakosodtunk, a másik fogásnemben is van bajnokunk. Világi Gábor bajnoki címet, négy társa érmes helyezést szerzett” – nevesítette a somorjaiak eredményeit Horváth István, a Gladiátor birkózóklub főedzője.

A viadalon a naszvadiaknak, a nagymegyerieknek, a fülekieknek és a szepsieknek is jutott érem.

Érdekes

Díjazták a dunaszerdahelyieket

Somorján zajlott a Szlovák Birkózószövetség küldöttközgyűlése, melyen a szakági szövetség elnöksége kihirdette és megjutalmazta a 2019-es esztendő legeredményesebb klubjait, valamint a hazai és külföldi rangos versenyeken legjobb eredményeket elért birkózókat. A tavalyi év eredményeinek összesítése után a Dunaszerdahelyi Birkózóklub bizonyult a legeredményesebb honi kollektívának. A dunaszerdahelyiek kötöttfogásban a harmadik, szabadfogásban pedig a második helyen végeztek, összesítésben 543 ponttal kerültek a szlovákiai klubrangsor élére. A szakemberek egyébként az országos bajnokságokon, korosztályos kontinensviadalokon és világbajnokságokon elért eredményeket is pontozták, s kihirdették a korosztályok legeredményesebb versenyzőit. A junioroknál a rimaszombati vb-ezüstérmest, a kadétoknál pedig az Európa-bajnoki 5. helyezett dunaszerdahelyi Pollák Annát Jozef Herda-díjjal jutalmazták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?