Sporthorgászat: Petőcz Szandra dobóra állna

sporthorgászat

A hétvégén Galántán elkezdődik az országos úszós sporthorgászbajnokság 2024-es pontvadászata a Nagykaposi Maros Mix Tubertini egyesület versenyzői számára. 

Először a legmagasabb osztályban, az I. ligában szereplő nők kezdik el a három fordulóból álló, egyenként háromnapos versenysorozatot. Holnap délelőtt 10 órakor a szokásos kötelező edzéssel indul a megmérettetés, majd szombaton és vasárnap a 10 órától 14 óráig tartó versennyel folytatódik. A sporteseménynek otthont adó Kis-Duna partján ott lesz a többszörös aranyérmes és dobogós helyezett Petőcz Szandra is, aki egyebek mellett elvárásairól is nyilatkozott lapunknak: „Izgatottan várom már a versenyt, igyekeztem mindent megtenni a jó felkészülés érdekében. Mint minden sportágban, mindig sokat számít a jó rajt. Ha ez sikerülni fog, akkor már nyugodtabban készülhetek a következő versenyre, és az előforduló hibákat is nyugodtabban tudjuk kielemezni. Ami az elvárásaimat illeti, a sorozat végén elégedett leszek, ha újfent dobogóra állhatok, tavaly 3. lettem. Most az első versenyen olyan eredményt szeretnék elérni, amely jó alapot adhat a folytatáshoz. Remélem a szerencse sem pártol el tőlem.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?