<p>A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nagyon elégedett a női jégkorongtorna átalakított lebonyolításával, a szervezet szerint a sportágnak nem kell tartania attól, hogy lekerül a programról.</p>
Szocsi 2014 – Nem fenyegeti veszély a női hokit
Szocsi |
Mark Adams, a NOB sajtófőnöke jelezte: eddig elégedettek a szocsi viadal színvonalával, és ez a módosításoknak köszönhető. A mostani játékokon a résztvevő nyolc csapatot két négyesbe sorolták, de van egy erősebb és egy gyengébb kvartett, a besorolás a világranglista alapján történt. Az erősebb csoport első két helyezettje egyből elődöntős lesz, míg a harmadik és negyedik helyezett találkozik majd a gyengébb négyes első és második helyezettjével az elődöntőbe jutásért. Az új rendszerben nincsenek kiütéses, több mint tízgólos különbségeket hozó mérkőzések. A sportágban kizárólag a kanadaiak és az amerikaiak nyertek eddig olimpiát és világbajnokságot, a többiek nem is nagyon tudták megszorongatni őket. A magyar U18-as válogatott tavaly az elit világbajnokságon hatodik volt, így van némi remény arra, hogy a négy év múlva sorra kerülő pjongcsangi olimpiára kijusson.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.