Szinte az egész FKM-csapat kicserélődött

Érsekújvár. Mi a teendő a süllyedő hajó fedélzetén? A valaha szebb napokat is megért érsekújvári FKM főmenedzsere novembertől Peter Kováč. Harmincnégy esztendős, a Fortuna Liga játékvezetője és az Érsekújvári Területi Labdarúgó-szövetséget is vezeti.

Érsekújvár. Mi a teendő a süllyedő hajó fedélzetén? A valaha szebb napokat is megért érsekújvári FKM főmenedzsere novembertől Peter Kováč. Harmincnégy esztendős, a Fortuna Liga játékvezetője és az Érsekújvári Területi Labdarúgó-szövetséget is vezeti. A vészhelyzetben levő klub körüli nehézségekről nyilatkozott.

„A nyugat-szlovákiai TIPOS III. liga utolsó előtti helyén telelünk, az ősszel lejátszott tizennyolc találkozón mindössze tizenegy pontot sikerült begyűjtenünk. Még kimondani is nehéz, hogy csupán három alkalommal tudtuk győztesként elhagyni a pályát, kétszer pedig döntetleneztünk. A többi meccs elúszott. Tudom, hogy süllyedő hajóra nem szokás felszállni, ám tősgyökeres érsekújváriként segíteni akarok a csapatnak. A feladat nem könnyű, de a cél elérhető” – utalt az elmúlt időszak sikertelenségére a főmenedzser.

A bajnokság első félidejében elért nem éppen hízelgő helyezést a szűk játékoskeret is elősegítette. Akadtak olyan edzések, amikor csak a játékosok töredéke jelent meg. Így nehéz volt kiemelkedő és hatékony focit kreálni, akadt olyan időszak is, amikor hétről hétre eltérő felállásban futott ki a csapat a pályára.

A téli alapozást korán kezdték a radavai üdülőközpontban, az új év első szombatja már a kemény erőnléti edzésekről szólt, és a kondin túl az állóképességre is rámentek. „Eddig nyolc előkészületi meccset játszottunk, a főpróba ma lesz, a besztercebányai Dukla II. ligás együttesét fogadjuk. Sajnos a sérülések nem kerültek el bennünket, ám remélem, a tavaszi Topoľčany elleni nyitányig mindenki meggyógyul. A téli holt idényben szinte egész csapat kicserélődött. Új szerzeményeink közé tartozik Dmitrij Korman, Baksics Ákos, Miloš Fehérvári, Igor Lovska és Mário Oremusz. Szeretnénk, ha Matej Švajda és Czibor Dávid is nálunk folytatná. A felsoroltakon kívül további három labdarúgóval is tárgyalunk” – árult el újabb részleteket Peter Kováč.

Némi gondot okoz az érsekújváriaknak, hogy a Ganczner László Stadion lesújtó állapotban van, ezért hamarosan lépniük kell. A városvezetéstől ígéretet kaptak, hogy felújítják a Sihoť multifunkcionális sporttelepet, amelyet egy műfüves és egy füves pályával szeretnének bővíteni. A Ganczner-stadion is megmarad, és idővel azt is rendbe teszik. „Ahhoz, hogy minél több fiatalt vonjunk be a foci világába, elengedhetetlenül fontos az infrastruktúra fejlesztése. Elképzelhető, hogy kedvező körülmények biztosítása esetén nem is olyan sokára kizárólag saját nevelésű játékosok lépnek pályára zöld-fekete mezben” – nyomatékosította mondanivalóját az érsekújvári FKM főmenedzsere.

Ne feledjük, hogy júliusban ünneplik az érsekjújvári futball megalakulásának 110. évfordulóját. Az sem elhanyagolható tény, hogy a klub immár három évtizede (!) a III. ligában szerepel, miközben a múlt század kilencvenes éveiben három idényt a II. ligában is lehúzott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?