Szenvedve jutottak tovább a németek

<p>Algéria állva halt meg, sokáig tartotta magát, de aztán szépen lassan bedarálta a német henger. Inkább lassan, mint szépen. Németország hosszabbítás után 2:0-ra győzött az előzetesen esélytelennek tartott algériaiak ellen.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Algéria egyszer már legyőzte vb-n Németországot, s most is keményen harcolt a végsőkig – ha a Szlimani, Szudani csatárduó egy picivel jobban helyezkedik, és nem „lóg be” lesre a beíveléseknél, akkor talán búcsúztathatták volna a favoritot. A németek ugyanis nem és nem találták az utat az extázisban védő Raisz Mbolhi kapujához, görcsös igyekezetükben az is előfordult, hogy Thomas Müller felbukott a saját lábában egy szabadrúgás-figuránál… Ez nem az a meccs volt, ahol a favorit, kihasználva erőnléti fölényét, az utolsó negyedórában viszonylag könnyedén mattolja a kiscsapatot (mint a francia– nigériai találkozó). Itt mindkét csapat játékosai a végletekig kihajtották magukat, s a rendes játékidőben a hősies algériai védekezésnek és Mbolhi bravúrjainak köszönhetően nem született gól.

A hosszabbításban aztán már megmutatkozott a németek rutinja, a csereként beállt Schürrle rögtön a 2. percben belőtte a gyakorlatilag továbbjutást érő gólt. Algéria ugyanis az újításra már képtelen volt, és a 120. percben egy szilveszteri műsorokba kívánkozó gurigázást megunva Özil is a hálóba lőtt. Dzsabu már csak szépíteni tudott – a negyeddöntőbe végül a papírformának megfelelően a Nationalelf jutott.

Az akarat diadala

„Ki kell fújnunk magunkat egy ilyen mérkőzés után. Csak az akaraterőnknek köszönhetően jutottunk tovább – mondta Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya a meccs utáni sajtótájékoztatón. – Az első félidőben nem kaptuk el a ritmust, sok labdát vesztettünk, de a szünet után és a hosszabbításban már mi voltunk a jobb csapat. Rengeteg helyzetünk volt, de az algériai kapus elképesztő formában védett. Ellenfelünk hosszú labdákkal operált, és jól is tette, mert hátul nagyon sebezhetőnek tűntünk. Nagyon jó, hogy Manuel Neuer elcsípte ezeket az indításokat, ez is a dolga.”

Neuer mint söprögető

A német szakvezető nem véletlenül emelte ki Neuert – a Bayern hálóőre a klasszikus kapusfeladatok ellátása mellett afféle söprögetőként is funkcionált.

A statisztikái szerint 59-szer érintette a labdát, ebből huszonegyszer a tizenhatoson kívül. Volt, hogy hátvéd módra csúszott be, volt, hogy messzire kifutva szedte össze a túl hosszú algériai indítást, magabiztosan húzta le a beadásokat, s bár egyszer kicsúszott a kezéből a labda, gyorsan összeszedte, s olyan jól indított, hogy majdnem gólpasszt adott Schürrlének.

„Nem szoktam az ötösön belül álldogálni – nyilatkozta játékstílusáról Neuer. – Mindig úgy helyezkedem, hogy tudjak segíteni a hátvédeknek, és el tudjam csípni a hosszú labdákat. Ez az én stílusom, és a hátvédeknek is sokat jelent a tudat, hogy ott vagyok mögöttük. Ez bizalom kérdése is, s az elmúlt időszakban már teljesen természetessé vált számomra, hogy így játszunk.

A német kapus teljesítményét az egykori válogatott Andreas Köpke, a Nationalelf kapusedzője is dicsérte: „Nagyon sokat jelentett, hogy hátul gyakran játékba avatkozott, s nagyon jól tudta olvasni a játékot. Látszik rajta, hogy fekszik neki ez a szerepkör. Egyáltalán nem voltunk idegesek a kifutásainál, mert tudja, mit csinál. Remek teljesítményt nyújtott.”

Schürrle sarokkal

A németek megmentője a Chelsea fiatal csatára, André Schürrle lett. A 23 éves támadó a hosszabbítás második percében szokatlan mozdulattal, sarokkal perdítette a labdát a hálóba. „A gólomnál szerencsém is volt, de nem számít, hogyan jutottunk a negyeddöntőbe, az a lényeg, hogy ott vagyunk. A franciák ellen más szintű teljesítmény kell” – nyilatkozta a német futballista, akinek ez volt a 14. gólja a nemzeti csapatban.

Beérett az aranygeneráció

Algéria emelt fővel búcsúzhat: története során először jutott be a vb-n az egyenes kieséses szakaszba, ezzel túlszárnyalta az 1982-es legendás csapatot (amely a világbajnokság csoportkörében legyőzte a németeket, de aztán mégsem jutott tovább a csoportból, mert a németek és az osztrákok összecsapásán olyan eredmény született, amellyel mindkét csapat továbblépett).

„Amióta válogatott vagyok, rengeteg történetet és legendát hallottam arról a generációról – nyilatkozta az afrikai együttes csapatkapitánya, Mehdi Laszen. – Ez nem jelentett számunkra nyomást, de kétségtelen, hogy az emberek folyamatosan hozzájuk hasonlítgattak minket. Mindig bíztam benne, hogy egyszer messzebbre juthatunk, mint az a 32 évvel ezelőtti csapat. Amikor tavaly kiestünk az Afrikai Nemzetek Kupájából, azt mondtam, egy aranygeneráció van születőben. Ez a nemzedék most beérett, szerintem fényes jövő áll előttünk.”

A Getafe 30 éves középpályása nem kesergett a kiesés miatt, hiszen csapatával így is történelmet írt. „Mi vagyunk azok a szerencsések, akik elmondhatjuk, hogy játszottunk az első Afrikában rendezett világbajnokságon 2010-ben, négy évvel később pedig Brazíliában, ahol imádják a futballt, ráadásul bejutottunk a 16 közé” – mondta Laszen. (bt, fifa)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?