Száguldás az olimpiai parkban

<p>Háromszázzal a stadionok között – a hétvégén jön a Forma–1-es Orosz Nagydíj, amelyet a szocsi olimpiai parkban kialakított pályán rendeznek. A pilóták azonban lélekben az életéért küzdő Jules Bianchival vannak.</p>

BŐD TITANILLA

Száz év után rendeznek ismét Orosz Nagydíjat – az első két (természetesen még nem a Formula–1 versenysorozatába tartozó) autóversenyre 1913- ban és 1914-ben Szentpétervárott került sor.

Moszkva helyett Szocsi

A két világháború után sokáig szóba sem került, hogy a Szovjetunióban Forma–1-es versenyt rendezzenek, de a nyolcvanas években Bernie Ecclestone, a Száguldó Cirkusz teljhatalmú ura már nagyon szeretett volna egy vasfüggöny mögötti futamot. Ez végül – ahogy ezt tájainkon mindenki tudja – az 1986-tól megrendezett Magyar Nagydíj lett, de ehhez az is kellett, hogy az előzetesen 1983-ra tervezett moszkvai Szovjet Nagydíj bürokratikus akadályok miatt meghiúsuljon.

Később újra aktuálissá vált az Orosz Nagydíj kérdése: Vlagyimir Putyin orosz államfő már a kétezres évek elején megpróbált F–1-es futamot szerezni az országnak. Moszkvától 77 kilométerre megépült egy versenypálya (Hermann Tilke tervezte, s eredetileg F–1-es és MotoGP-futamoknak is helyt adott volna), de az Orosz Nagydíj rendezési jogát végül a Szocsi Autodrom nyerte el, hét éven át (2014-től 2020-ig) itt lesz a futam. Az oroszok azt szeretnék, ha a jövőre májusban lenne az Orosz Nagydíj, ráadásul villanyfényes GP-t rendeznének. Az előzetes versenynaptárban ugyan 2015-ben is októberben szerepel a futam, de ez még változhat.

Stadionok között

A szocsi aszfaltcsík különlegessége, hogy bár tervezett pálya (ez is Hermann Tilke munkája), a városi pályák jegyeit is magán viseli. Az 5848 méter hosszú körből kb. 1700 métert közutakon tesznek meg a versenyzők. A vasútállomás közelében elhelyezkedő célegyenesből indulva több mint 300 km/h-s sebességgel esnek be az olimpiai parkba, százhússzal veszik be a gyakorlatilag derékszögű kanyart, egy szabályos félkört írnak le az éremátadó központi tér körül, majd megkerülik a Bolsoj jégcsarnokot, és az olimpiai gyorskorcsolyaversenyeknek helyt adó Adler Aréna mellett egy újabb hosszú egyenesben 314 km/h-s sebességet is elérve kiérnek az olimpiai parkból.

A pályát a pilóták technikásnak ítélték, szimulátoron már ki is próbálták, többen azonban amiatt aggódnak, kevés lesz az előzési lehetőség. Nehezen lehet belőni azt is, milyen igényeket támaszt a borítás az abroncsokkal szemben, a pálya aszfaltozása alig két hónapja fejeződött be, s eddig csak túraautók versenyeztek rajta, így egyelőre nem túl sok adat áll a mérnökök rendelkezésére.

Mindenki Jules-lel

Egy új versenypálya felavatása mindig örömteli esemény, most azonban egyáltalán nem felhőtlen a hangulat a pilóták között. A versenyzők lélekben a Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett társukkal, Jules Bianchival vannak. A Marussia francia pilótája nagy sebességgel csúszott ki a szuzukai pályáról, és beleütközött az Adrian Sutil autójának mentését végző traktorba. A 26 éves pilótát az intenzív osztályon ápolják, kiterjedt agysérülése van, és nem tudni, mennyi esélye van a gyógyulásra. Egyes szakértők szerint a balesetet követő első hónapban nem lehet megjósolni, milyen következményei lehetnek a sérülésnek.

Az Orosz Nagydíj tegnapi nyitó sajtótájékoztatóján részt vevő pilóták mind elmondták, sokat gondolnak Bianchira. „Ez volt életem legszörnyűbb versenye – nyilatkozta Felipe Massa. – Még rosszabb volt, mint a saját balesetem, mert abból nem emlékszem semmire.”

A Toro Rosso francia versenyzője, Jean-Eric Vergne speciális matricát készíttetett, hogy mindenki kifejezhesse együttérzését Bianchival. „Tous avec Jules” (Mindenki Jules-lel) – áll a sisakokra vagy az autókra ragasztható matricákon, amelyekből mindenki kapott a paddockban.

Zárt pilótafülke?

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint a pilóták vannak annyira profik, hogy csak a versenyre koncentrálnak, David Brabham egykori versenyző (a háromszoros világbajnok Jack Brabham fia) szerint azonban az F–1-es pilóták mostani generációja először szembesült azzal, hogy nem sérthetetlenek: „Húsz éve szemtanúja voltam Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halálos balesetének, és tudom, milyen nehéz ilyenkor rajthoz állni. A pilótáknak el kell végezniük a munkájukat, de ilyenkor nem lehet abszolút száz százalékot nyújtani, a fejek nem annyira tiszták, mint máskor.”

Bianchi balesete ismét felvetette a biztonság kérdését a Forma–1-ben. Az egyik lehetőség a zárt pilótafülkék bevezetése lenne, a ferraris Fernando Alonso és Felipe Massa sem vetné el az ötletet. Jenson Button és Sebastian Vettel azonban nem biztos benne, hogy ez a jó megoldás: „Ez a Forma–1, időtlen idők óta nyílt pilótafülkék vannak, szóval ez óriási változás lenne a sport szempontjából.”

Bianchi helyét az amerikai Alexander Rossi foglalja el az Orosz Nagydíjon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?