Szabálymódosításokkal a népszerűségért

A legnépszerűbb csapatsportágak hagyományosan sok támogatást kapnak, olimpiai jövőjük nem forog veszélyben. Időről időre azonban meg kell újulniuk – némelyekben jobban, másokban kevésbé van meg ez a hajlandóság.

A röplabda már túl van a nagy reformon, a kézilabdában most zajlik egyfajta átalakulás. A vízilabdában is nagy szükség lenne rá, de valahol megakadt a folyamat.

Konzervatív futball

A futball az egyik legkonzervatívabb sportág, amely sokak szerint éppen annak köszönheti óriási népszerűségét, hogy története során csak minimálisan változtak a szabályai. Az IFAB, a labdarúgás szabályalkotó testülete 1886-ban alakult meg, azóta csak kevés nagy horderejű változás történt a szabálykönyvben – 1891-ben vezették be a tizenegyest, 1912-től tilos a kapusoknak kézzel érni a labdához a büntetőterületen kívül, 1925-től van érvényben az a lesszabály, hogy két játékosnak kell lennie a támadó játékos és a kapu között (korábban három volt, de kezdett radikálisan csökkenni a gólok száma), 1958-ban engedélyezték a cserét, 1990-ben pedig ismét módosították a lesszabályt, azóta az „egyvonal” nem les.

Az ezt követő legnagyobb változást a technikai fejlődés tette megkerülhetetlenné – bár sokáig ódzkodott tőle, 2012-ben a FIFA megengedte a gólvonal-technológiák tesztelését, és a két évvel ezelőtti vb-n már sikerrel alkalmazták is a rendszert.

A nyolctagú IFAB idén újabb fontos szabálymódosításoknak nyitott teret – kétéves tesztelési időszakon esik át a videobíró, a riói olimpián pedig a hosszabbításokban már negyedik cserére is lesz lehetőség.

Mindez a nézők javát szolgálja, hiszen görcsökben fetrengő játékosok helyett mindenki szívesebben néz élvezetes támadásokat, a videobíró pedig a gólvonal-technológiához hasonlóan hamarosan szintén megkerülhetetlen lesz, mert abban a korban, amikor bármelyik néző a telefonján gyakorlatilag azonnal vissza tud nézni minden kérdéses jelenetet, miért pont a bírókat kellene megfosztani ettől a lehetőségtől?

Fokozott nézői élmény

A nagy szabálymódosítások jellemző módon mindig a nézői (esetleg tévénézői) élményt voltak hivatottak fokozni, a cél a nagyobb feszültség, több találat/pont, kiszámíthatóbb játékidő, kevesebb „üresjárat”. Ezért változtatott 1999-ben a röplabda, hogy a korábbival ellentétben ne csak a szerváló csapat szerezhessen pontot. Ezt megelőzően egy szett addig tartott, amíg valamelyik csapat elérte a 15 pontot, azóta ez 25-re változott, mégis rövidebbek lettek a szettek, hiszen kizárt, hogy hosszú perceken át ne szülessen pont (ami a régi rendszerben gyakran megesett). A röplabda népszerűsége ezután robbanásszerűen megugrott, a két évvel ezelőtti lengyelországi vb-n már a helyosztók előtt elérte a nézőszám a félmilliót, korábban soha ennyien nem látták egy vb meccseit.

A nézők visszahódítását tűzte ki célul a 2004/05-ös lockout után az észak-amerikai jégkorongbajnokság, az NHL is, amely a kihagyott szezont követően bevezette azt a szabályt, hogy az alapszakaszban sincs döntetlen, ha a hosszabbítás nem hoz gólt, akkor rávezetések döntenek.

A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség a játék felpörgetése érdekében a tavalyi szezontól életbe léptetett egy módosítást, hogy ha támadás közben kimegy a labda az oldalvonalon túlra, vagy ha lepattanó után a támadó csapat visszaszerzi a labdát, akkor nem kezdődik elölről az egész támadóidő, hanem csak 14 másodperc áll a csapat rendelkezésére, hogy befejezze a támadást.

Kék lap és társai

A kézilabda a múlt század közepén alakult át kinti nagypályás sportágból kisebb pályán játszott, élvezetesebb teremsporttá, de a sportág arculata jelenleg ismét kezd kicsit megváltozni. Egyre több csapat alkalmazza azt a megoldást, hogy emberhátrányban (esetenként nem csak akkor) bejön egy mezőnyjátékos a kapus helyett. Erre reagált a nemzetközi szövetség is, és év elején olyan szabálymódosítást hagyott jóvá, hogy a kapus helyére bejövő mezőnyjátékosnak már nem kell megkülönböztető mezt viselnie, viszont nem is kapja meg a kapus jogköreit, vagyis adott esetben nem futhat vissza a kapuba, hogy hárítson. Ha mégis megteszi, az ellenfél hetest dobhat (akárcsak belül védekezés esetén). Ez a szabálymódosítás eredetileg már a tavaly decemberi női vb-n érvénybe lépett volna, végül némi kavarás után csak július 1-jétől fogják alkalmazni.

Változik a passzív játékra vonatkozó megkötés is, az év második felében a passzív játékra utaló jelzés után a támadó csapat számára már legfeljebb hat passz engedélyezett.

Újdonság lesz a kék lap is, amely az olyan kirívó szabálytalanságokat, sportszerűtlenségeket fogja jelölni, amely a kiállítás mellett fegyelmi eljárást is von maga után. Ennek is az a célja, hogy a néző számára érthetőbb legyen, mi történik a pályán.

A kulcs a nézőszám

A sportstatisztika.blog.hu oldal felmérése szerint Magyarországon az elmúlt három szezonban (a most futó idényt nem beleértve) a labdarúgás nézőszáma folyamatosan csökkent, de így is nagyságrendileg több néző jár futballmeccsre, mint kézilabdára, kosárlabdára, jégkorongra vagy vízilabdára. A 2014/15-ös szezonban a labdarúgó magyar bajnokikat, BL-, EL-selejtezőket összesen 847 000 néző látta, a második helyen álló (és folyamatosan növekvő tendenciát mutató) kézilabda bajnoki meccseit, nemzetközi kupaküzdelmeit pedig 433 214. A sor végén az egyik legnagyobb magyar sikersportág, a vízilabda áll, amelynek küzdelmeit az elmúlt idényben 77 720 néző tekintette meg a helyszínen.

A vízilabda gondjai

Az adatokat nyilván a létesítmények nagysága, behatároltsága is befolyásolja, de egy kérdőíves kutatásból kiderült, a vízilabdával szemben az egyik legnagyobb kifogás, hogy nem lehet érteni, mi zajlik a vízben. A magyar válogatottal kétszeres olimpiai bajnok szilasi származású Gergely István remek javaslatot dolgozott ki ennek orvoslására, mégsem sikerült meghonosítani: a játékvezetők és az ellenőr is mikrofont kaptak, így hallották egymást, őket pedig összekötötték egy műsorközlővel, aki a közönség felé közvetítette, mi miért történt, minek alapján döntöttek a bírók. A kísérlet jól sikerült, a nézők hasznosnak ítélték a magyarázatot, és a játékvezetők is jól érezték magukat közben, mert segíteni tudták egymást.

Ez a bizonyos teszt két éve történt, de azóta sem lett az ötletből semmi. „Olyan most a vízilabda, mint egy látványra szép, de érthetetlen nyelven beszélő film. Az első részét talán megnézed, de mivel nem érted a sztorit, a folytatás már nem érdekel” – mondta Gergely István az Indexnek.

Pedig a magyar sportnak különösen fontos lenne a vízilabda népszerűségének megmaradása, sőt növelése – hagyományos magyar sikersportágról van szó, dicső olimpiai múlttal és reményteljes jövővel, fontos lenne, hogy a nézők ne csak négyévente két héten át figyeljenek a sportágra.

A kézilabda Bajnokok Ligája Final Four (főleg a férfiaknál, de fokozatosan a nőknél is) egy szponzorokat és nézőket vonzó tömegrendezvény lett, óriási felhajtással, koncertekkel, városi happeningekkel, amely igyekszik megközelíteni a foci BL hangulatát, szellemiségét. A vízilabda azonban messze van attól, hogy közelítsen a riválisaihoz. A játék attraktívabbá tételéhez hozzájárulhatna a kapu növelése, kisebb labda használata, a pálya lekicsinyítése, de a nemzetközi szövetség egyelőre nem nyitott a változtatásra – addig pedig esély sincs kikerülni a többi, rugalmasabb sportág árnyékából.