Szabályegységesítés

Monaco. Kontinensünk mintegy 60 legjobb játékvezetője Monacóban az UEFA rendezésében nemzetközi szemináriumon vesz részt. Az összejövetel célja, egységesíteni a szabályokat, hogy a játékvezetők-nek milyen felfogásban kell majd irányítaniuk a mérkőzéseket a közelgő labdarúgó-világbajnokságon.

Monaco. Kontinensünk mintegy 60 legjobb játékvezetője Monacóban az UEFA rendezésében nemzetközi szemináriumon vesz részt. Az összejövetel célja, egységesíteni a szabályokat, hogy a játékvezetők-nek milyen felfogásban kell majd irányítaniuk a mérkőzéseket a közelgő labdarúgó-világbajnokságon. „Arra összpontosítunk, hogyan lehessen megkülönböztetni a szándékos szabálytalanságot a véletlentől, s azt is a játékvezetők lelkére kötöttük, szigorúan büntessék a futballisták szimulálását és a mezcibálást” – mondta a francia Michel Vautrot, a Francia Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának az elnöke. A seregszemlén ott van a szlovák játékvezetői testület elnöke, Jozef Marko is és két játékvezető, Ľuboš Micheľ (vezetőbíróként működik majd közre a világbajnokságon) és Vladimír Hriňák, valamint Pierluigi Colina, az elmúlt év legjobb sípmestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?