Furcsaságok a Szlovák Nemzeti Galéria háza táján

kép

A Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) weboldaláról, illetve a galéria a közösségi médiákon szereplő oldalairól is eltűntek bizonyos bejegyzések az elmúlt napokban – hívta fel rá a figyelmet a Sme napilap.

Martina Šimkovičová kulturális miniszter augusztus elején menesztette a SNG vezetőjét, Alexandra Kusát, akit Anton Bittner megbízott igazgatóként váltott. A közösségi oldalakról és a SNG honlapjáról több bejegyzés tűnt el a napokban, többek között az a Bittner érkezése előtti két nyilatkozat, melyeket az intézmény munkatársai tettek közzé a Szlovák Nemzeti Színház igazgatójának,  Matej Drličkának, majd a SNG igazgatójának leváltásával kapcsolatban. Az augusztus 7-i bejegyzésben a SNG dolgozói teljes támogatásukról biztosították Alexandra Kusát: „Szeretnénk hangot adni abbéli reményünknek, hogy a kulturális miniszter megváltoztatja a döntését – ez a nemzeti intézmény javát szolgálná, és egy pozitív gesztus lehetne a kulturális élet és a széles nyilvánosság számára is az egész országban” – írták a bejegyzésben, mely azóta eltűnt a galéria honlapjáról. Ezekkel egyidőben eltűnt az a bejegyzés is, amelyben a SNG munkatársai bocsánatot kértek Anton Bittner ideiglenes igazgatótól egy belső megbeszélés kiszivárgott felvétele miatt. Továbbá az az Instagram-bejegyzés sem látható már, mely a galéria kerítésére akasztott papírlapokról készült fotókat tartalmazta – a lapokra a galéria látogatói írtak támogató üzeneteket. Egy másik galériát érintő ügy is nagy port kavart a napokban: Bittner zászlórudat tervez állítatni a galéria épülete előtt. Sajtóértesülések szerint a megbízott igazgató árajánlatot is kért már a zászlórúd állítására – a nemzeti lobogó hiányára a kulturális miniszter panaszkodott korábban.

Hogy a zászlórúd pontosan hol helyezkedne el, azt egyelőre találgatás övezi. Bittner és a kulturális miniszter terve már csak azért is problémás, mivel a galéria épülete az ikonikus, az utca irányába kihajló áthidalásról nevezetes, mely elé gyakorlatilag nem is férne el egy zászlórúd. Ha azonban a belső udvaron helyeznék el, akkor az áthidalás takarásában állna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?