Svitko: Új szerencseszámot kell választanom

Pozsony. Štefan Svitko a 9. Da-karján 9-es rajtszámmal in-dult, de karrierje során har-madszor nem tudta befejezni a ralit.

Pozsony. Štefan Svitko a 9. Da-karján 9-es rajtszámmal in-dult, de karrierje során har-madszor nem tudta befejezni a ralit. „Alighanem új szeren-cseszámot kell választanom” – jegyezte meg a tegnapi saj-tótájékoztatón a szlovák motoros.

Svitko előzetesen örült annak, hogy az esős Bolíviát alig érintik a rali idei kiírásában, helyette jóval több homokdűnés szakaszt iktattak be a szervezők Peruban. Mégis ez a terep okozta a 35 éves motoros vesztét. „Rengeteget mentünk tevefüves homokban, amit úgy kell elképzelni, hogy ezek között a csomók közt összegyűlik a homok, és maximum 20–30 km/h-s sebességgel lehet rajtuk átmenni. Ilyenkor hiába viszonylag rövid, mondjuk 280 km-es egy szakasz, így is 4–4,5 óráig tart abszolválni” – mesélte Svitko.

Az első komolyabb bukását már a második etap során elszenvedte a KTM-es szlovák versenyző, amikor egy dűnébe hirtelen beakadt a motorja, és ő maga mintegy 7-8 métert repült. „Szeretem ezt a terepet, amely ugyanakkor veszélyes is, mert a dűnék töréseit nem lehet kiszámítani, erre idén is sokan ráfizettek. A helikopteres felvételekről minden egyszerűnek tűnik, de mi 70–80-nal haladva egyszer csak azzal szembesülünk, hogy egy jó nagy lyuk van előttünk” – jegyezte meg Svitko.

A harmadik szakasztól kezdve így komoly térdfájdalmak gyötörték Svitkót, saját becslése szerint mintegy harminc kisebb esést élt meg. „Ezek nagyrésze viszont tudatos volt. Ugyanis mivel kímélnem kellett a lábamat, sokszor olyankor is ültem a motoron, amikor a terep miatt egyébként állva kellett volna nyomnom. Inkább egy kisebb eséssel »szálltam le« ilyenkor a motorról, mint hogy tovább erőltessem a térdem ”– magyarázta Svitko.

Ez a taktika a 10. szakaszig működött, amikor egy komolyabb bukás után a válla sérült meg. Az alaposabb orvosi vizsgálatokra csak ma kerül sor, de Svitko szerint a kulcscsontja pont ugyanúgy fáj, mint négy éve, amikor végül meg kellett műteni.

„A tizedik etapban sok minden megváltozott, az összetettben még semmi sem dőlt el. Szinte minden nap más volt a győztes, de nehéz megmondani, mit érhettem volna el, ha nincs a sérülés” – válaszolta Svitko a felvetésre, meddig nyomulhatott volna föl az akkori nyolcadik helyéről.

S hogy mit szól az osztrák Matthias Walkner első győzelméhez? „Zsinórban tizenhetedszer is KTM-es versenyző végzett az élen, ami azért fontos, hogy jó hangulat legyen a gyárban, mert én is tőlük kapom az alkatrészeket” – csalt mosolyt az újságírók arcára Svitko, hozzátéve, gratulált Walknernek, de jövőre őt is megpróbálja megelőzni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?