Svitko sikernek tartja a 9. helyet

<p>Štefan Svitko a kilencedik helyen zárta a Dakar-ralit, a szlovák motoros ötödször indult a sivatagi versenyen, az ideit tartja a legnehezebbnek. A 31 éves versenyző tegnap Pozsonyban számolt be élményeiről.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

Elégedett az eredményével?

Azzal mentem ki Dél-Amerikába, hogy a harmadik helyen szeretnék végezni. Tavaly Ivan Jakeš negyedik lett, ezt akartam túlszárnyalni. Sajnos, nem sikerült, ám így is elégedett vagyok. Ötödször indultam a Dakar-ralin, de egyértelműen ez volt a legnehezebb. Ezt az is bizonyítja, hogy 191 motoros közül 78-an idő előtt feladták. Óriási volt a konkurencia, így összességében kedvezően értékelem, hogy az első tízben zártam.

Mi okozta a legnagyobb problémát?

A korán kelés, és az, hogy nem tudtam nyugodtan pihenni. Az első három nap során nem is tudtam lecsukni a szemem. Általában éjfél körül tértem nyugovóra a sátorunkban, de hajnali háromkor már fent voltam. Gyakran megesett, hogy mellettünk valamelyik csapat szerelői dolgoztak, így a zaj miatt nem tudtam aludni. Eközben Marc Coma, Cyril Despres és a többi sztár a légkondival felszerelt lakókocsiban nyugodtan szunyókált.

Az ötödik szakasz bizonyult kritikusnak, bukott és egyórás büntetést is kapott.

Nagyon szerencsétlen etap volt ez, az egyik ellenőrzőpontnál eltévedtem, közel 20 kilométert motoroztam fel és alá, végül egyórás penalizációt kaptam. Nem csak én hibáztam, a mezőny húsz százalékát sújtották ilyen büntetéssel. Ráadásul nagyot buktam, fájt a hátam, a fenekem, a lábam, alig tudtam talpra állni. Már azt hittem, fel kell adnom a versenyt, ám szerencsére, ha többszöri próbálkozásra is, de be tudtam indítani a motort. Mivel nem kaphattam külső segítséget, két szakaszt ferde kormánnyal tettem meg.

Hányadik lett volna, ha nincs a penalizáció?

Két hellyel léptem volna előbbre, tehát hetedikként zártam volna.

Bolívia először látta vendégül a Dakar-rali résztvevőit. Milyenek voltak az ottani szurkolók?

Bolíviában hatalmas érdeklődés kísérte a versenyt. Ennyi nézőt még sosem láttam a Dakaron, szinte mindenhol ott voltak. Csak az volt gond, hogy rendkívül fegyelmezetlenül viselkedtek, sokszor alig tudtam őket kikerülni. Szinte csoda, hogy egyetlen szurkolót sem gázoltak el.

Az idei Dakar sem végződött haláleset nélkül.

Autóbaleset következtében két argentin újságíró az életét vesztette, ráadásul saját szememmel láttam motoros kollégám, Eric Palante holttestét. Mit mondjak, nagyon rossz érzés fogott el, de ez egy ilyen verseny. A szomorú esetek beárnyalják a Dakart, de versenyzőként nincs idő meditálni, menni kell tovább.

Mi a következő napok programja?

Először is rendesen kialszom magam. Egy–két hetet pihenni fogok, hiszen még mindig sajog a fenekem. Aztán elkezdem a felkészülést, mert két hónap múlva kezdődik a motoros szezon.

Jövőre is indul a Dakaron?

Mindent megteszek azért, hogy újra ott legyek a sivatagi versenyen. Eddigi legjobb eredményem a 2012-ben elért ötödik hely, ezt szeretném jövőre megjavítani. Remélem, akkor már én sem fogok sátorban aludni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?