Suárez elintézte az angolokat

<p>Roy Hodgson a meccs előtt vonakodott Suárezt világklasszisnak nevezni. A meccs után már nem kérdezték. Suárez–Anglia 2:1.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Luis Suárez, a Premier League gólkirálya néhány hete még azt sem tudta, játszhat-e egyáltalán a világbajnokságon. A szezon végén megsérült, térdét meg kellett műteni, s bár az edzésfotók alapján Brazíliában már nagyon vidáman tréningezett, a Costa Rica elleni meccset még kihagyta.

Akkor úgy tűnt, Uruguay ráfizethet a túlzott óvatosságra, mert az előzetesen outsidernek tartott közép-amerikai gárda Campbell vezérletével lefocizta Oscar Tabarez együttesét.

Az angolok az első meccsen az olaszoktól kaptak ki, a két vesztes csapat egymás elleni meccsén tehát a túlélés volt a tét.

„Hogy világklasszis-e? Az majd akkor lesz, ha ezen a szinten, a vb-n is bizonyít” – mondta Roy Hodgson, az angolok szakvezetője még a mérkőzés előtt, amikor arról kérdezték, van-e helye Suáreznek Cristiano Ronaldo és Messi társaságában.

Suárez klubtársa, a szintén a Liverpoolban játszó Daniel Sturridge a meccs előtti sajtótájékoztatón kijelentette, nem fog a Suárezzel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, de az újságírók célozgatásai nem maradtak el. „Megállítaná-e kézzel a labdát, ha az a hálóba tartana? Feldobná-e magát a tizenhatoson belül, ha látná, hogy már nem éri el a labdát?” Ezek a kérdések egyértelműen Luis Suárezre utaltak, aki mindkét bűnt elkövette már. „Anglia mindig tisztességesen játszik” – felelte Sturridge.

A meccs hőse azonban Suárez lett. Az angolok által sokszor kritizált Suárez, aki ezúttal nem sportszerűtlenkedett, hanem két pazar góllal eldöntötte a meccset. Cavani beadása után remekül ugrott ki, nagyszerűen mérte fel, hol áll Hart, és tökéletes megoldást választott: úgy fejelte el a labdát az angol kapus mellett, hogy annak esélye sem volt elérni.

Anglia becsülettel küzdött, és negyedórával a lefújás előtt Rooney egyenlített (a Manchester United támadója 10. vb-meccsén első gólját lőtte), de az utolsó szó Suárezé volt: Gerrard fejéről hozzá pattant a labda, az uruguayi gólvágó pedig a hálóba bombázott.

Amikor a Liverpool elbúcsúzhatott a bajnoki álmoktól, Steven Gerrard vigasztalta a keservesen zokogó Suárezt. Suárez ezúttal is zokogott, de most örömében, Gerrardot pedig nem vigasztalta klubtársa ölelése.

„Erről álmodtam, hogy gólokat lövök Angliának – magyarázta már az első érzelemhullám elcsitulása után Suárez. – Nem nevezném bosszúnak. Egyszerűen csak idegesített, hogy kritizáltak, hogy mindenki a sérülésemről beszélt, és az is, hogyan nyilatkozott rólam az angol edző.”

Suárez az első gólja után először Walter Ferreirát, a csapat fizioterapeutáját ölelte meg, és a meccs után is köszönetet mondott neki. „Walternek ajánlom a góljaimat, azért, amit értem tett” – mondta a csatár, akit 28 nappal a mérkőzés előtt műtöttek meg.

Suárez teljesítménye a csapattársakat is lenyűgözte. „Fenomenális – nyilatkozta a középpályás Egidio Arevalo. – Igazság szerint számíthattunk volna erre, mert tudtuk, hogy az angolok elleni mérkőzésre fel fog épülni. Mégsem sejtettük, hogy ennyire jó lesz, mindenkit meglepett a pályán.”

Talán csak Phil Jagielkát nem – az Everton hátvédje már tisztában lehet az uruguayi játékos képességeivel. Eddig hat meccsen állt szemben Suárezzel, s ezen a hat meccsen Suárez hat gólt lőtt… (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?