Spanyol–olasz rangadók

Bázel/Miláno. Kéthetes szilencium után újra itt van az európai futballcirkusz, négy meccsel kezdetét veszi a klubcsapatok nem hivatalos Európa-bajnokságának második csoportköre. Kétszer is olasz–spanyol párharc lesz, de nem szabad megfeledkezni az érdekesnek ígérkező Basel–MU összecsapásról sem.

Filippo Inzaghi (balról), az AC Milan csatára a Real Madrid elleni találkozón is folytatni szeretné a gólgyártástReuters-felvételMaradjunk az utóbbinál. A svájci kiscsapat, az FC Basel helyet követelt magának az európai király kategóriában, s némi túlzással mondva a csillagok felé halad. Úgy jutott a nyolcaddöntőbe, hogy otthonában senki sem győzte le. Most a tartalékos Manchester Unitedet fogadja, a világ leggazdagabb klubját, melynek költségvetése tizenötször nagyobb a helvétekénél. Hogy ez a pályán mennyire mutatkozik majd meg, látni fogjuk. A MU a sérült Beckham, Blanc, Keane, Butt, Ferdinand, G. Neville nélkül lép pályára, a találkozóra 100 ezer jegyigénylés érkezett, de csak 40 ezren lehetnek szemtanúi Dávid és Góliát párharcának. A Gross-Mannschaft (Christian Gross edző, aki korábban megbukott Angliában – irányítja az együttest) a nagy BL-siker után a svájci bajnokságban is remekel, nincs komoly ellenfele. Van Nistelrooyék azonban tartalékosan sem ijedősek, bizonyítja, hogy a legutóbbi bajnokin öt „fával” küldték haza az ugyancsak BL-résztvevő Newcastle-t, a holland gólvágó háromszor köszönt be a „szarkáknak”. Ennek ellenére sokan mondják, az Alpoknál „lavinaveszély” fenyegeti a szigetországiakat; a Liverpool az első félidőben három simát kapott... De ahogy a futballfrázis mondja, minden meccs más.

Nagy csatára van kilátás a két óriás, a Milan és a Real összecsapásán, az AC négyszer, a madridiak kilencszer nyerték el eddig a legrangosabb európai trófeát. Úgy tűnik, a rosso-nerik vannak jobb formában, a Real játékosságban visszaesett, bizonyítják ezt legutóbbi kupa- és bajnoki mérkőzései. Ronaldót megint nem láthatjuk (influenzás), a francia Mekele sem játszhat, így a legerősebb összeállításban felálló milánóiak (a védő Nesta játéka bizonytalan) nem véletlenül bíznak a sikerben. Rivaldo például már korábban azt nyilatkozta, hogy a mostani AC a világbajnok brazil válogatottat juttatja eszébe: kitartóan, céltudatosan és nívósan futballozik.

Kell-e mondanunk, hogy a Juventus (de általában minden olasz csapat) a célfutball legmarkánsabb európai képviselője, idegenben a végtelenségig képes bekkelni, hogy aztán Del Piero belője a maga megszokott gólját, mondjuk szabadrúgásból. La Corunában nehéz sors vár az „Öreg Hölgyre”, a mozgékony, rámenős galíciaiak életve-szélyesek, jellegtelennek és egyszerűnek tűnő, de gyors kombinációkra épülő csatárjátékukkal rendszerint „darabokra szedik” ellenfelüket, s a kegyelemdöfést többnyire a roppant gólerős Makaay szokta megadni. Mindemellett azonban még élénken él emlékezetükben egy másik olasz csapat, az AC Milan elleni hazai meccs: beleszaladtak egy „négyesbe”.

Moszkvában farkasordító hideg (mínusz 5-10 fok) és az újdonsült orosz bajnok Lokomotiv (először lett első) vár a Borussia Dortmundra. A németek köztudottan szívósak és ellenállóak, csak hát Sammer edző csapata nincs valami kiváló formában, legutóbb simán, 2:0-ra kikapott Wolfsburgban, s visszaesett a Bundesliga 4. helyére. Aki fél a hidegtől, jelentkezzen – szólt a 35 éves Sammer tréner az öltözőben. Mindenki hallgatott. Moszkva megér egy misét...

A BL MAI MŰSORA, C-CSOPORT: Lokomotiv Moszkva–Borussia Dortmund, AC Milan–Real Madrid (közvetíti a JOJ TV ). D-CSOPORT: FC Basel–Manchester United, La Coruna–Juventus. A moszkvai meccs 18.30-kor, a többi 20.45-kor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?