Sikeres vágsellyei comeback az európai színtéren

kézi

14 év után győztes párharccal tért vissza a nemzetközi kupaporondra a vágsellyei női kézilabdacsapat.

A mátyusföldiek utoljára a 2009/2010-es idényben szerepeltek európai kupasorozatban. Akkor a Challenge Cupban indultak, és nagyon szoros meccsek után (otthon 23:24, idegenben 27:27) búcsúztak a 4. fordulóban a szkopjei HC Metalurg ellen.

A mostani szezonban – a BL és az EL mögött harmadik számú – Európa-kupába neveztek, és egy jóval kisebb kaliberű riválist sorsoltak ki számukra a 2. fordulóra: az olasz Cassa Rurale Pontinia tavaly jelent meg a nemzetközi szinten. Akkor (szintén az EK-ban) a Zug ellen megnyerték az első svájci meccset, majd a másnapi visszavágón nyolcgólos vereséget szenvedtek és kiestek.

Az elmúlt hétvége forgatókönyve kísértetiesen hasonlóra sikerült: az olasz bajnokság elődöntőse mindkét találkozóját Vágsellyén játszotta, és pénteken meglepte a Duslo csapatát (31:30). „Akkor is mindent megtettünk a sikerért, de keserű szájízzel jöttünk le a pályáról – foglalta össze lapunknak tömören a történteket Oláh Bella, a vágsellyeiek kapusa, aki csak egy hetes erejéig szállt be a játékba. A vasárnap délelőtti visszavágót azonban gyakorlatilag végigvédte, és tevékeny részese volt a mátyusföldiek viszonylag könnyed sikerének. Peter Pčola vezetőedző védencei végig magabiztosan vezettek, és a hajrában még az is belefért, hogy a 15 ezres Pontinia csapata felzárkózzon öt gólra (34:29).

A második meccsen már jól jött ki a lépés, fejben is összeszedettebbek voltunk, koncentráltabban kézilabdáztunk. Pénteken megbizonyosodhattunk arról, hogy bármi megtörténhet egy európai kupameccsen, az olaszok igyekeztek lassítani a játékot. Nagyon örülünk a továbbjutásnak. Egymásért játszottunk, boldogság van – mondta Oláh Bella, aki az idény előtt a bajnok dunaszerdahelyiektől igazolt Vágsellyére.

A Duslo nem kezdte csúcsformában az idényt a MOL Ligában: a Hodonín legyőzése (31:23) után beleszaladtak egy olomouci zakóba (35:27), majd fájó, egygólos vereséget szenvedtek otthon a topfavoritok közé tartozó Most ellen (29:30). „Nem volt jó érzés így rajtolni, de nem is csüggedtünk, mert nagyon jó a csapat, remek az öltözői hangulat, összetartóak vagyunk. Kis időre van még szükségünk, hogy jobban összeszokjunk. Kapusposzton szerintem tök jól kiegészítjük egymást Soňa Furgalákovával. Megyünk tovább, jönnek az újabb meccsek – jegyezte meg az Érsekújvárban élő Oláh Bella.

Konkrétan szerdán a Kynžvart vár a vágsellyeiekre a MOL Ligában, a szintén kupaszereplő nagymihályiak elleni bajnokijukat októberben pótolják. Ami pedig az Európa-kupát illeti, a legjobb 32 közé kerülésért a héten újabb párharcokat bonyolítanak le. az európai szövetség ez után sorsolja ki az újabb fordulót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?