Šebrle első vb-trófeája

Oszaka. Az olimpiai bajnok, világcsúcstartó cseh Roman Šebrle nyerte a sportág legsokoldalúbb versenyszámát, a tízpróbát a tegnap véget ért 11. atlétikai vb-n. Zsivoczky Attila a 12. helyen végzett, ami olimpiai szintet jelent.

Roman ŠebrleČTK-felvételRoman Šebrle immár mindent megnyert, amit egy tízpróbázó megnyerhet. A világcsúcs és olimpiai címe mellé már csak a vb-arany hiányzott. Szombaton ez is sikerült. Nem volt csúcsformában, de a hajrában legnagyobb riválisai rontottak, s így két ezüst után a győzelemnek örülhetett a vb-n. Nagy izgalmakat élt át Šebrle rúdugrásban, mert csak harmadikra vitte át a 440 cm-s alapmagasságot, másodszorra a 460-at, majd 480-as idei legjobbjával végzett. Sikerét már hagyományos kiemelkedő gerelyteljesítménye alapozta meg. Egyéni csúccsal (71,18 m) 907 pontot gyűjtött ebben a versenyszámban, és az 1 500 méteres futás előtt átvette a vezetést. Negyvennégy pont volt az előnye a jamaicai Smith és 62 a kazah Karpov előtt. Mind Smith, mind Šebrle idei legjobbjával ért célba. Fogyott ugyan a cseh atléta előnye, de 32 pont még így maradt, ami a győzelmet eredményezte.

Tyson Gay az amerikai 4x100-as váltó tagjaként szombaton a harmadik aranyérmét nyerte. Korábban mindkét sprintszámban, százon és kétszázon is győzött. Az amerikai sikerek jegyében véget ért vb-n a kereseti listán is éllovas lett Gay: 120 ezer dollárja mellé a váltónak járó 80 ezerből is részesült.

Roppant eredményes volt a szlovák csapat: Libor Charfreitag kalapácsvetésben szerzett ezüstérme mellett több értékes helyezés született. Döntőben volt (10.) a szintén kalapácsvető Miloslav Konopka is, akárcsak a két Velďáková lány: Dana hármasugrásban, Jana távolban végzett a 12. helyen. Hárman alig maradtak le a döntőről: Klocová női 800 m-n (9.), Dmitrij Valjukevics férfi hármasugrásban, Martina Danišová női kalapácsvetésben lett 13. Ilyen eredményes még soha nem volt a szlovák válogatott az ország önállósulása óta.

A 11 tagú magyar csapat a kalapácsvető Pars Krisztián és a diszkoszvető Máté Gábor révén két ötödik helyezéssel zárta az oszakai atlétikai világbajnokságot. Rajtuk kívül döntőbe jutott diszkoszvetésben Kővágó Zoltán is, aki kilencedik lett. Olimpiai szintet teljesített 400 méteren Petráhn Barbara és a 12. helyen zárt tízpróbázó, Zsivoczky Attila. (sita, mti)

OSZAKAI KRÓNIKA – DÖNTŐK

FÉRFI 400 M: 1. Jeremy Wariner 43,45; 2. LeShawn Merritt 43,96; 3. Angelo Taylor (amerikaiak) 44,32.

FÉRFI 110 M GÁT: 1. Liu Hsziang (kínai) 12,95; 2. Terrence Trammell 12,99; 3. David Payne (amerikaiak) 13,02.

NŐI 200 M: 1. Allyson Felix (amerikai) 21,81; 2. Veronica Campbell (jamaicai) 22,34; 3. Susanthika Jayasinghe (Srí Lanka-i) 22,63.

NŐI 20 KM GYALOGLÁS: 1. Olga Kanyiskina 1:30:09; 2. Tatyjana Semjakina (oroszok) 1:30:42; 3. María Vasco (spanyol) 1:30:47; ... 18. Zuzana Malíková 1:36:26; ... 24. Mária Gáliková (szlovákok) 1:38:54.

NŐI HÁRMASUGRÁS: 1. Yargelis Savigne (kubai) 15,28; 2. Tatyjana Lebegyeva (orosz) 15,07; 3. Hriszopi Deveci (görög) 15,04; ... 12. Dana Velďáková (szlovák) 14,09.

NŐI GERELYHAJĺTÁS: 1. Barbora Špotaková (cseh) 67,07; 2. Christina Obergföll 66,46; 3. Steffi Nerius (németek) 64,42.

FÉRFI 50 KM GYALOGLÁS: 1. Nathan Deakes (ausztrál) 3:43:53; 2. Yohan Diniz (francia) 3:44:22; 3. Alex Schwazer (olasz) 3:44:38; ... 22. Miloš Bátovský 4:08:22; Peter Korčok és Anton Kučmín (mindhárom szlovák) feladta a versenyt.

NŐI 5000 M: 1. Meseret Defar (etióp) 14:57,91; 2. Vivian Cheruiyot 14:58,50; 3. Priscah Cherono (kenyaiak) 14:59,21.

FÉRFI RÚD: 1. Brad Walker (amerikai) 5,86; 2. Romain Mesnil (francia) 5,86; 3. Danny Ecker (német) 5,81.

TĺZPRÓBA: 1. Roman Šebrle (cseh) 8676; 2. Maurice Smith (jamaicai) 8644; 3. Dmitrij Karpov (kazah) 8586, ... 12. Zsivoczky Attila (magyar) 8017.

NŐI 4x100 M VÁLTÓ: 1. Egyesült Államok (Lauryn Williams, Allyson Felix, Melissa Barber, Torri Edwards) 41,98; 2. Jamaica 42,01; 3. Belgium 42,75.

FÉRFI 4x100 M VÁLTÓ. 1: Egyesült Államok (Darvis Patton, Wallace Spearmon, Tyson Gay, Leroy Dixon) 37;78, 2. Jamaica 37;89, 3. Nagy-Britannia 37,90.

NŐI MARATON: 1. Catherina Ndereba (kenyai) 2:30:32; 2. Csun Hszin-csu (kínai) 2:30:45; 3. Reiko Tosa (japán) 2:30:55.

FÉRFI 5000 M: 1. Bernard Lagat (amerikai) 13:45,87; 2. Eliud Kipchoge (kenyai) 13:46,00; 3. Moses Ndiema Kipsiro (ugandai) 13:46,75.

FÉRFI 800 M: 1. Alfred Kirwa Yego (kenyai) 1:47,09; 2. Gary Reed (kanadai) 1:47,10; 3. Jurij Borzakovszkij (orosz) 1:47,39.

NŐI 1500 M: 1. Maryam Jamal (bahreini) 3:58,75; 2. Jelena Szoboljeva (orosz) 3:58,99; 3. Irina Liscsinszka (ukrán) 4:00,69.

FÉRFI GERELY: 1. Tero Pitkämäki (finn) 90,33; 2. Andreas Thorkildsen (norvég) 88,61; 3. Breaux Greer (amerikai) 86,21.

NŐI MAGAS: 1. Blanka Vlasic (horvát) 2,05; 2. Anna Csicserova (orosz) 2,03; 3. Antonietta di Martino (olasz) 2,03.

NŐI 4x400 M VÁLTÓ: 1. Egyesült Államok (Deedee Trotter, Allyson Felix, Mary Wineberg, Sanya Richards) 3:18,55; 2. Jamaica 3:19,73; 3. Nagy-Britannia 3:20,04.

FÉRFI 4x400 M VÁLTÓ: 1. Egyesült Államok (Lashawn Merritt, Angelo Taylor, Darold Williamson, Jeremy Wariner) 2:55,56; 2. Bahama-szigetek 2:59,18; 3. Lengyelország 3:00,05. (m, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?