Saját tizenéves játékosaiból építi a jövő csapatát a komáromi KVP

Komárom |

<p>Legutóbb utolsók voltak, ám osztályozót sem kellett játszaniuk, hogy az élvonalban folytathassák.</p>

Csikócsapatuk ősztől újra az EMM Extraligában szerepel, és edzőjük abban bízik, hogy tinijei tovább edződnek a legjobbak között, majd néhány év elteltével a KVP Komárno is felzárkózhat az ország legjobb férfi vízilabda-együttesei közé.

„Nem akart senki sem feljutni az I. ligából, ezért folytatjuk továbbra is a legjobbak között – tájékoztat élvonalban maradásuk okáról Fazekas István, a komáromiak edzője. – Serdülő és ifijátékosok elegye alkotja a csapatot, s aránylag jó edzésfeltételeink vannak, köszönhetően a magyarországi Komárom uszodájának, ahol olyan körülményeket teremtenek számunkra, melyek a vízilabdára alkalmasak. Úgy gondoltuk, megpróbáljuk újra az extraligában, ha már így adódott. Nem hiszem, hogy idén nagyobb eredményt tudunk elérni, de nem szeretnénk ebből kiesni, és megpróbálnánk egy bizonyos idő után állandósítani helyünket az ötödik-hatodik hely körül a fiatalokkal. Mert arra kevés az esélyünk, hogy Komáromban profi csapatot tudjuk kialakítani.”

Az edző követhető példaként említi Nováky esetét. Ez a klub állandóan a fiataljait futtatja, neveli, és folyamatosan jobbnál jobb eredményeket ér el az extraligában. Idén már a legjobb négyesbe várják a csapatot. „Úgy érzem, a zsolnaiak, a nagytapolcsániak és a kassai ŠKP ellen van némi esélyünk már a mostani bajnokságban is, főleg hazai vízben – folytatja a Duna-partiak szakvezetője. – Remélem, hogy nem tévedek, s abban sem, hogy megfelelő edzésekkel még jobb eredményeket fogunk elérni. Tavaly sikerült a zsolnaiakat megvernünk, s a Novákyval remiztünk hazai medencében. Nem tudom, de úgy érzem, idén már erősebbek vagyunk, hiszen a fiúk is egy évvel idősebbek lettek. Vannak köztük tizenhat éves tehetséges legények, akikkel ha most elkezdünk komolyan dolgozni, tizenkilenc-húszéves korukra ütőképes gárdát alkothatnak, amellyel akár Szlovákia négy legjobbja közé is kerülhetünk.”

Már túl vannak az idei bemutatkozáson: hazai vízben 4:18-ra kikaptak a friss és váratlan Szlovák Kupa-győztes pozsonyi Slávia UK-tól. „Elsősorban meg kell erősödnünk, ami a közelharcokban mutatkozott meg – hangzott az edző értékelése. – Taktikailag, technikailag is érettebb csapat az ellenfélé, valójában azonban fizikai fölényük tűnt ki a vízben.”

Ma a magyarországi Komáromban a tavalyi nagy rivális zsolnaiakat fogadják (20.00.) „Reménykedem, hogy megnyerjük a bajnokit. Mert hát a Szlovák Kupában Zsolnán úgy kaptunk ki, hogy az utolsó negyedben fordult az eredmény. Azt várom, hogy otthon kicsit magabiztosabbak leszünk, és a barátnők, szülők előtt megmutatják a fiúk, mit tudnak a medencében” – véli a vezetőedző.

Fazekas István védencei továbbra is Dél-Komáromban fogadják ellenfeleiket, vagyis Magyarországon házigazdák. Évek óta így van ez, de annyiban változott a helyzet, hogy a vezetőedző már kimondhatja: „Talán már kezdjük otthon érezni magunkat az ottani termálfürdőben”. Edzéslehetőségek tehát vannak, mérkőzéseiket is van hol játszaniuk. Medence- és játékoshiány nincs a KVP-ban, a pénzhiány viszont náluk is felütötte a fejét, mint a régióban oly sok helyen. Szerencsére ez még nem olyan méretű, hogy a komáromi vízilabdát a süllyesztőbe vigye magával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?