Rossi: nem lesz újonc a kezdőcsapatban

Marco Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány a kezdőcsapatában nem avat újoncot csütörtökön a szerb labdarúgó-válogatott elleni felkészülési mérkőzésen.

„Ki merem jelenteni, hogy a kezdő tizenegyben nem lesz újonc, de folyamatosan figyelem őket az edzéseken” – mondta az MTI érdeklődésére a szerdai telki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki ennek okaként azt jelölte meg, hogy a kezdőjátékosokra mindig nagyobb felelősség és nyomás hárul. „Azt majd az első félidő függvényében döntöm el, hogy a folytatásban csereként lehetőséget kap-e valaki a debütálásra”.

Az 57 éves tréner arról is beszélt, hogy szövetségi kapitányként soha semmire nincs elég idő, így azt optimálisan kell kihasználni. Elmondása szerint eddig két edzést vezényelt, szerdán pedig már a frissítésen lesz a hangsúly, de igazából csak a keddi volt teljes értékű gyakorlás, mert hétfőn még sokan regenerálódtak a hétvégi bajnoki találkozójukat követően.

„Nagy változás ment végbe a szerb csapat játékában a Nemzetek Ligájában másfél évvel ezelőtt vívott két összecsapás óta. Egyéniségekben mindig erős volt a rivális, de kívülről úgy tűnt, Ljubisa Tumbakovic alatt kevésbé volt szervezett az együttes, míg Dragan Stojakovic irányításával épp ennek ellenkezője jellemzi a szerbeket” – mondta Rossi, aki azt is kiemelte, hogy az ellenfél szakvezetője játékosként azon kevesek közé tartozott, akik még Paolo Maldinit is zavarba tudták hozni. „Edzőként kevésbé lehetett ismerni, mert korábban Távol-Keleten dolgozott, de a vb-selejtezőkben Portugália megelőzése mindent elárul válogatottja színvonaláról”.

Rossi a magyar válogatott egyik legjobbjáról, Szoboszlai Dominikról úgy nyilatkozott, hogy az edzésen is nagyon „odateszi magát”, rendkívül motiváltnak látja. Szerinte a nemzeti együttesnek akár még jót is tehet, hogy mostanság kevesebb játéklehetőséghez jut az RB Leipzignél, mert ez csak fokozta a győzni akarását.

„Nekem nem számít, hogy barátságos meccsről van szó, én legalábbis ugyanolyan intenzitással élek meg minden találkozót. Válogatott mezben mindig ugyanolyan motiváltnak kell lenni, bármilyen mérkőzésről is legyen szó. Már csak azért is, mert a Puskás Arénában 30 ezer szurkoló előtt lépünk pályára” – jelentette ki Rossi, aki hozzátette, fontosak lesznek a tanulságok is, mert előrelépést szeretne látni a csapata játékában. „Azt kell megmutatni, hogy fejlődési pályán vagyunk”.

Rossi úgy vélte, nagyon észnél kell majd lenni, amikor játékosai birtokolják a labdát, mert a szerbek letámadó futballt játszanak és agresszív előrejáték jellemzi őket.

Botka Endre arról beszélt, hogy az újoncoknak gyorsan sikerült beilleszkedniük, de nem volt nehéz dolguk, mert nagyon barátságos közeg uralkodik a nemzeti együttesnél.

„Számunkra nincs barátságos meccs, így számít az eredmény is, de azért a játékunk fontosabb, mivel a nyári Nemzetek Ligájára készülünk” – fogalmazott a Ferencváros védője, aki nem kívánt egyetlen játékost sem kiemelni a rivális keretéből.

A magyar-szerb mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában a szlovák Filip Glova sípjelére.

Érdekes

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Gulácsi – Botka, Lang, Kecskés – Fiola, Schäfer, Nagy Á., Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Szalai Á.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?