Karácsonyi tapintat

Ezért sem mindegy, hogy tudatosan, a jelenben vagyunk, amikor az ünnepek gyorsan rohanó napjaiban vagyunk, vagy épp elszenvedve, mert nem azzal osztozunk az ünnepben, akivel tudunk egymásnak adni – valódit, igazat, őszintét.

Van-e választásunk ilyenkor?

Lehetséges, hogy húzzunk határt pont a szeretet ünnepének nevezett három napban? A mi választásunk, hogy kire szánunk időt, vagy van a családi hierarchia, a kimondott vagy soha meg nem fogalmazott szabályok, amik ezt lehetetlenné teszik?

Nagyon nehéz, tudom, amikor nálunk idősebb rokonról van szó, akivel a találkozás szinte kötelező. Azt is tudom, hogy egyszer el lehet bárkit viselni. De nagyon sokan azt élik meg, hogy abban az egy találkozásban is mélyen sérülnek, mert a rokon tapintatlan, erőszakos, ítélkező.

Sokan panaszkodnak az ünnepek után arra, hogy az egész évben lezajló válságaikra úgy kérdez rá a rokon, ismerős, mintha az csak egy apróság lenne. Ákos idén nősült, de évek óta együtt vannak a párjával, viszont a gyermekvállalás kérdése indulatokat szít köztük. A felesége nem szeretne máris gyermeket szülni, várna, amíg stabilizálódnak ők ketten, együtt. A férje pedig már türelmetlen, szeretne egy kisbabával játszani, idejének érzi, hogy apává váljon. Kettejük kapcsolatában is nehézséget okoz ennek a kettősségnek a feldolgozása, több vitás helyzetben borult ki vagy az egyik, vagy a másik. Ella eleve fél azoktól a beszélgetésektől, ahol a szüleik kérdezgetik őket: na, mikor jön a gyerek kérdéssel bombázzák majd őket. Egyszerűen azért, mert nincs erre elég jó válasza – vajon ki értené meg az ő álláspontját, mikor az unoka szó hallatán mindenkinek egy édes kisbaba képe lebeg a szeme előtt, nem a folyamatos pelenkacsere, és a síró baba? Pedig ő tudja, még nem áll készen erre az áldozatra, amit az anyaság kíván tőle. Látja, a barátnői mit élnek meg a kisbabás létben, és nem, egyelőre ezt az áldozatot nem képes meghozni. Ákosnál pedig attól tarthat, hogy megpróbál majd a család segítségével nyomást gyakorolni rá, hogy a szülőktől is hallja, mekkora baromság még várni a gyerekkel.

Bori özvegy, aki mély gyászában próbálja megkeresni a saját helyét ebben az új világban, ahol nincs a társa. Ez az időszak óriási kihívást jelent számára, mert a gyerekei külföldről térnek haza, hogy vele legyenek, de ő nem tud nekik, az ő érkezésüknek sem igazán, mélyen örülni. Teherként éli meg a másokról való gondoskodást, a folyamatos készenlétet. A tettetésben sem jó, márpedig nem omolhat össze pont karácsonykor, a gyerekei előtt. El sem tudja képzelni, ahogy ott ülnek az ünnepi asztalnál együtt, boldognak kellene lennie, vagy legalább hálásnak, de ehelyett nyomorultnak érzi magát, mert a férje széke üres marad, mint este, amikor egyedül ül a nappali kanapéján, a tévét nézve, idegeskedve, hogy megint reklámmal szakítják meg a fi lmet. Ez a karácsony a visszanyelt könnyek ünnepe lesz és a tagadásé, amikor a kérdésre, hogy van, majd azt mondja, jól.

Általános érvényű szabály: hogyha vannak kényes helyzetek, kérdések, azt a lehető legérzékenyebb módon hozzuk fel! Igyekezzük a lehető legkevesebb ember előtt, lehetőleg négyszemközt, de ha nem fontos aznap megbeszélni ezeket a témákat, tegyük át egy kevésbé zsúfolt, elvárásoktól mentes hétköznapra. Kérdezzük meg, beszélgetünk-e erről a témáról, nyitott-e a másik arra, hogy velünk is megossza a részleteket. S ha pozitív választ kapunk, igyekezzünk tudatosítani, hogy hol a mi határunk, meddig mehetünk el. Tartsuk szem előtt, hogy az emberi kapcsolatunk a szeretteinkkel sokkal fontosabb, mint a kíváncsiságunk, vagy a nem kívánt véleményünk!