Sport

Ronaldót lecserélték, a meccs vége előtt hazament

Cristiano Ronaldo, akit a Juventus-AC Milan mérkőzés 55. percben lecseréltek, nem várta meg a vasárnap esti találkozó végét, már a lefújást megelőzően elhagyta a stadiont.
MTI

2019. november 11. 10:17

Cristiano Ronaldo
- TASR/AP-felvétel

Az olasz Sky felvételén az látszott, hogy a portugál támadó borús tekintettel hagyja el a pályát, amikor Paulo Dybala beállt a helyére, néhány szót odavetett a cserepadnak, majd közvetlenül az öltözőbe vonult. A csatorna értesülése szerint pár perccel a mérkőzés zárulta előtt elhagyta az arénát.

"Ronaldo probléma? Ellenkezőleg" - válaszolt a Sky kérdésére Maurizio Sarri vezetőedző. - "Először is köszönet jár neki, hogy egyáltalán rendelkezésre áll, pedig nincs kiváló erőnléti állapotban. Úgy gondoltam, jobb ha lecserélem, mert úgy tűnt, nincs teljesen jól. De mindent elkövetett azért, hogy készen álljon a játékra."

A tréner szerint normális, hogy valaki ideges, ha lecserélik. Emiatt nem neheztel rá, már csak azért sem, mert "van egy bizonyos tisztelet azok irányában, akik mindent elkövetnek", hogy jók legyenek.

"Öt perc harag, ez nálam belefér. Az is öröm egy edző számára, ha valaki dühös, amikor lejön a pályáról. Az ellenkezője jobban nyugtalanítana" - tette hozzá.

Sarri később részletekkel is szolgált Ronaldo állapotát illetően. Elmondta, hogy edzésen rúgást kapott a térdére, emiatt nem tudott megfelelően edzeni és nem volt teljesen rendben.

A címvédő Juventus a vártnál nehezebben, 1-0-ra győzte le a vendég AC Milant az olasz bajnokság 12. fordulójának zárómérkőzésén. A torinói együttes a mérkőzés nagy részében nagyon pontatlanul futballozott, az AC Milan - különösen az első félidőben - veszélyesebben játszott, ám gólt nem tudott szerezni. A Juve Dybala 77. percben lőtt szép góljával tudta megnyerni a találkozót, így visszavette a vezetést az Internazionalétól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Itthon gyengébb EP-t akarunk

Kočner amerikai tiltólistára került

Bayern München–Tottenham rangadó a tv-ben

Remišová: Az emberi jogok napján a kommunizmus áldozataira is emlékezni kell

IkerAnyaVersek saját alapanyagból

Asztalitenisz: Kiugrott váll lett a hodosiak veszte

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.