Rogge elégedetten távozott

Salt Lake City. Jacques Rogge, a NOB elnök az olimpiát lezáró szokásos nemzetközi sajtóértekezleten kijelentette: „Remek olimpia végéhez értünk. Remélem, önök valamennyien nagyon élvezték ezt a csodálatos versenyt.“

Ezek után az egyes kérdésekről címszavakban beszélt. Kiemelte, hogy Salt Lake Cityben a sportolók olimpiáját rendezték meg, a versenyzok tökéletes elhelyezésben, étkezésben részesültek, ezt maga is kipróbálta. A biztonságot a katonaság és a rendőrség közreműködésével kifogástalannak, az információs rendszert a most bemutatkozott új partnercégnek, a Semának köszönhetően tökéletesnek, a közlekedést pedig a legjobbnak ítélte az eddigi olimpiák történetében. Véleménye szerint az érdeklődés a várakozáson felülinek mondható: 1,3 milliárd belépőt adtak el és az amerikai televízió nézettsége 19,2 százalékos volt, szemben a sydneyi olimpia 16 százalékos érdeklődésével. A doppingellenes küzdelemben a NOB következetes, erősíti a harcot, hogy sikerüljön minden, esetleg rossz útra tévedt sportembert gondolkozásra késztetni, leleplezni. Ezt követően az újságírók kérdéseire válaszolt, amelyek közül néhányat érdemes külön is kiemelni. Miként vélekedik a doppingesetekről?

Küzdelmünk elszánt és következetes. Az ellenőrzés módszerei is fejlődnek, a nemzetközi piacon alig három hónapja megjelent Darbepoetin alkalmazását is lelepleztük. A vétkes sportolót csak arról a versenyről lehet kizárni, amelyen a dopping használata bebizonyosodott, ezért a korábbi versenyen nyert érmét nem vehetjük vissza. Ez technikai kérdés. A dolog másik oldala már etikai, morális ügy. A megnyitón is elmondtam, hogy vannak akik elsőként érnek célba, azok győztesek. S vannak igazi bajnokok, akik betartják a sportszerűség szabályait, tisztelik ellenfeleiket, tartózkodnak a doppingtól, nem kívánnak meg nem engedett eszközökkel, csalással elonyhöz jutni. Ezeket az igazi bajnokokat joggal tiszteli a sportvilág. Jó döntésnek tartja, hogy a páros műkorcsolyázóknál utólag adtak aranyérmet a kanadaiaknak?

Miután beigazolódott, hogy befolyásolás nyomán részrehajlás történt, nem volt tárgyilagos a pontozás, ezért a kanadai kettőst kárpótolnunk kellett. Ezt a jelen helyzetben kénytelenek voltunk megtenni. A megszokottnál ezúttal sokkal több ügy kavarta a kedélyeket. Érzése szerint ezek nem zavarták meg a játékok rendjét és a sportolókat?

Az olimpiai faluban a sportolók között laktam, s állítom, hogy a versenyzőket a különböző ügyek egyszerűen nem érdeklik. Versenyeikre készültek, s miután befejezték azt, élvezték az olimpia csodálatos hangulatát.

Gazdaságilag sikeres olimpiát zárt Salt Lake City?

Különböző számok repkednek a levegőben, a dolgokat azonban ha nehéz is, de külön kell választani. Az utak építése, repülőtér bővítése, város szépítése talán különben is szükséges lett volna. Az új csarnokok, fedett létesítmények, új sípályák a várost gazdagítják, hiszen itt maradnak, Salt Lake City polgárai használhatják majd. Csak a harmadik tétel, a versenyek megrendezése, a sportolók elhelyezése, étkeztetése, közlekedésének megszervezése jelenti az olimpia igazi költségeit. Salt Lake Cityben nem volt drágább az olimpia, mint Lillehammerben vagy Naganóban, de mindenki, aki csak itt volt, vagy a televízión követte a versenyeket, azok láthatták, meggyőződhettek róla, hogy Salt Lake City csodálatos olimpiát rendezett. Mikorra várható az athéni nyári játékok programjának véglegesítése?

Novemberben, a Mexikóban tartandó rendkívüli ülésen pontosítjuk a 2004-es nyári olimpiai játékok műsorát, benne a vívás programját is, és ha nem is teljes két évvel, de huszonkét hónappal a játékok előtt végleges lesz a menetrend.

Kim Dong megkaja a 10 ezer dollárt

Szöul. Nemzeti hősként ünnepelték Szöulban a hazatérő Kim Dong Szung, aki a Salt Lake Cityben történtek ellenére megkapja az olimpiai bajnoki címért járó 10 ezer dolláros pénzjutalmat. A rövidpályás gyorskorcsolyázót győztesnek kijáró lelkesedéssel köszöntötték, annak ellenére, hogy a férfiak 1500 méteres számának döntőjében megfosztottak olimpiai aranyérmétől és helyette azé az amerikai Apolo Anton Ohnoé lett az elsőség, akit szabálytalanul akadályozott a verseny közben. A Dél-koreai Korcsolyázó Szövetség elnöke, Park Szung In úgy fogalmazott, hogy Kimtől ellopták az aranyat és ő az igazi bajnok. A koreaiak a viadal után óvást nyújtottak be. Ezt a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, majd a NOB, végül a Sportdöntőbíróság is elutasította. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?