Robinson, Fetyiszov, Mikita...

Pozsony. Huszonöt eszten-dővel ezelőtt a pozsonyi Slovan a három Šťastný fivér vezérletével első szlovákiai együttesként csehszlovák bajnoki címet nyert. A jubileum tiszteletére december negyedikén (17.30) az ST Arénában az égszínkékek egykori aranycsapata a Világválogatottal mérkőzik.

Pozsony. Huszonöt eszten-dővel ezelőtt a pozsonyi Slovan a három Šťastný fivér vezérletével első szlovákiai együttesként csehszlovák bajnoki címet nyert. A jubileum tiszteletére december negyedikén (17.30) az ST Arénában az égszínkékek egykori aranycsapata a Világválogatottal mérkőzik.

„Felejthetetlen emlékeim vannak, rendre 11 ezer néző előtt játszottunk. Nekünk sikerült az, ami neves elődeinknek, Golonkának, Dzurillának és Nedomanskýnak nem, ők nyolcszor jutottak az ezüstéremig. Méltóképpen szeretnénk megemlékezni a diadalról, örülök, hogy az egykori sztárok közül az orosz Krutov, Fetyiszov, Jakusev, a cseh Králik, Martinec, Ebermann, Lála, Nový, a kanadai Larry Robinson, Steve Shutt és a svéd Börje Salming elfogadta a meghívást. A legendás Phil Esposito is szívesen jött volna, ám elfoglaltsága miatt nem tud Pozsonyba utazni. A csillagok együttesét Stan Mikita irányítja. Remélem, telt ház figyeli majd a gálameccset, ugyanis a teljes bevételt jótékony célra fordítjuk” – jelentette ki Peter Šťastný, az egykori bajnokcsapat kulcsembere. Kérdésünkre elmondta, utoljára tíz éve, Marián búcsúmeccsén játszott együtt a nagy hármas, amely 1979-ben a csapat 215 gólja közül 103-at ütött. A legidősebb fivér azóta nem szerepelt közönség előtt, Peter bízik benne, hogy bátyja Pozsonyban jégre lép.

A pozsonyi veteránok (Sakáč, Norovský–Ujváry, Bukovinský, Kužela, Roháčik, Černý, Klejna, Zmajkovič–Marián Šťastný, Peter Štastný, Anton Šťastný–Miklošovič, Mrukvia, Hejčík–Bezák, Rusnák, Jaško–Krajčovič, Dornič, Pokovič, Pukalovič) a hónap elejétől rendszeres edzésekkel készülnek az összecsapásra.

Öten már nem élnek

A sikercsapat tagjai közül Ladislav Horský vezetőedző, egykori segítője, Miroslav Kubovič, a játékosok közül a hátvéd Vladimír Urban mellett két csatár Dušan Pašek és Dušan Žiška már nincs az élők sorában. (sz. z)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?