Révész Ferenc 70. születésnapjára

Tett azért, hogy tudomást szerezzen róla a világ, különösen annak testmozgáshoz, sporthoz vonzódó része.

Tett azért, hogy tudomást szerezzen róla a világ, különösen annak testmozgáshoz, sporthoz vonzódó része. Negyvennégy éven át főleg testnevelést tanított az egykori tízpróbabajnok, közben versenyeket szervezett, Szokolyi Alajos örökségét ápolta, nejével híd lett a szlovák–magyar olimpiai kapcsolatokban. Révész Ferenc, Ipolyság egyik ikonja ma hetvenéves.

Huszonöt évvel ezelőtt elindította a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságát. Tudta, hogy van miből merítenie, hiszen diákként megélte a Csehszlovákiai Sport Vándorserlege versenyeit. Ennek mintájára az ipolysági magyar gimnáziumból rajtolt a máig élő versenysorozat, melyet húsz évig szervezett, koordinált, támaszkodva a dél-szlovákiai gimnáziumok testnevelő tanárainak segítségére. Ahogy ebben a tevékenységében, úgy a negyvenöt éve általa életre hívott Ipoly-kupában (középiskolások teremfocitornája) mindig számíthatott a szervezőtársakra, akik legtöbbször a háttérben maradtak, és ő beszélt összefogásuk eredményéről. Mindig volt miről, néha felsorolni is sok tételben.

Szokolyi Alajos külön fejezet életében. Ahogy az 1896-os athéni olimpia 100 méteres síkfutásának bronzérmese elévülhetetlen érdemeket szerzett Ipolyság szervezett sportéletének megalapozásban, úgy Révész Ferenc is felismerte, milyen fontos Szokolyi hagyományának ápolása, nevének köztudatban tartása, és a mindennapi szlovák–magyar ötkarikás kapcsolatokba építése. Ennek egyik megnyilvánulása az is, hogy immár tíz éve Szokolyi nevét viseli a honti város olimpiai klubja, Révész vezetésével.

Tízpróbázó atlétamúltja a sokoldalúság mellett a kitartás, az állandó szervezői éhség csillapítása felé vitte, s ettől a szokásvilágától évtizedek múltán sem tud teljesen megszabadulni. Mindig valamin töri a fejét, a megvalósítás útjait fürkészi, és csak lépésben adja le szervezői terheit másoknak, a fiatalabbaknak. Igazodva az élet rendjéhez, bölcsen visszapillantva a megtett életútra, amiből csak messziről látható vonásokat villantottam fel, negyed évszázad megnyilvánulásaiból merítve.

Koccintás helyett küldöm a jubilánsnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?