Rendszerváltás a magyar futballban

<p>Élesedik a harc a bajnoki aranyért, sorozatban negyedszer nyert a Fradi, Gomes udvarolt a magyar focinak, átadták a felcsúti stadiont – a hétvége legizgalmasabb futballeseményei Magyarországon.</p>

KISS TIBOR NOÉ

Három mérkőzés óta nyeretlen az NB I-ben a listavezető Debrecen, amely ezúttal Pakson hagyott ott két pontot. S mivel a Győr nyert, izgalmas hajrá elé nézünk, a komoly előnyt elszórakozó Loki csupán három ponttal előzi meg dunántúli riválisát az aranyért zajló csatában. Öt fordulóval a zárás előtt ez szinte semmi.

Egyre élesebb a küzdelem a harmadik helyért is – nem csoda, ez Európa ligás indulást ér. Jelenleg a Videoton áll a dobogó alsó fokán, a fehérváriak hosszú böjt után ismét győztek, a Zöld-foki Köztársaság válogatottját erősítő Zé Luis duplájának köszönhetően 2:1-re verték az Újpestet a Szusza Ferenc Stadionban. Továbbra is jó formában a Ferencváros, a zöld-fehérek a Honvéd elleni idegenbeli mérkőzésen nyertek 2:0-ra. Ez volt az együttes negyedik egymást követő győzelme a bajnokságban. Thomas Doll csapata sokkal jobban futballozott a találkozón – az első gólt azonban a csapat lesről szerezte, a második találat pedig vitatható 11-es után esett. Játékvezető: Kassai Viktor.

Nagy esélyt szalasztott el a dobogóért folytatott harcban a Haladás, amely 2:0-ra kikapott az utolsó esélyét megragadó Kaposvár csapatától. A lefújás után Tóth Péter, a Haladás csapatkapitánya arról számolt be, hogy csapattársaival együtt olyan tartalmú SMS-eket kaptak, amelyeket „nem érdemeltek meg”. A játékos azt is felpanaszolta, hogy a sikerekkor a szurkolók bezzeg nem gratuláltak, sőt, a Haladás jó szériája ellenére sem növekedett meg a nézőszám Szombathelyen. Szomorú.

S akkor jöjjön a heti Gomes-rovat. Kabaréba illik, amit a Videoton edzője produkál. A tréner egy héttel ezelőtt még nekitámadt mindenkinek (főleg a bíróknak) egy később a saját honlapjáról eltávolított nyilatkozatban. Most ugyanott „udvarolt” a magyar labdarúgás egészének. „Amennyiben folytathatjuk ezt a munkát, biztos vagyok benne, hogy a magyar klubcsapatok sikeresek lesznek a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában, a válogatottat pedig látjuk majd Európa- és világbajnokságokon.” Vagy: „(A játékvezetők) is kiváló képességekkel bírnak. Amikor nemzetközi szinten is szerepet kapnak, rendre jó teljesítményt nyújtanak, de persze van, hogy nagyon nehéz a dolguk. Az ő fejlődésüket is segíteni kell”. Ilyen közhelybombák robbantak a honlapon, igazán mulatságos (bár kissé átlátszó) Gomes igyekezete.

Húsvéthétfő egyébként a magyar futball nagy ünnepe volt. A Puskás–Suzuki-kupa döntőjével (Puskás Akadémia– Real Madrid U17) átadták a felcsúti stadiont. A Makovecz Imre által tervezett létesítmény hivatalos megnyitóünnepsége lapzártakor kezdődött. Az ünnepségen beszédet mondott: Schmitt Pál. Ha hihetünk a Puskás Akadémia sajtófőnökének, Szöllősi Györgynek, a stadionavatóval a magyar futballban is „elkezdődik a rendszerváltás”. Alig várjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?