<p>Madrid. Hétfő este hivatalossá vált: három év után elhagyja a Real Madrid labdarúgócsapatát José Mourinho vezetőedző.</p>
Real: Mourinho megy
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13691651517634_26.jpg.jpg?itok=JiPFgvdR)
ÖSSZEÁLLÍTÁS
„A José Mourinhóval folytatott megbeszélésen megállapodtunk, hogy a szezon végén felbontjuk a szerződését”– mondta hétfő esti sajtótájékoztatóján Florentino Pérez, a Real Madrid labdarúgóklub elnöke. Hozzátette, mind az egyesület, mind a tréner úgy vélekedett, most jött el az idő, hogy befejezzék az együttműködést.
A sportvezető elárulta, egyetlen szakemberrel sem kötöttek még előszerződést, mivel ez nem olyan probléma, amit másnapra meg kellene oldani. Azt viszont megerősítette Pérez, hogy megkeresték a francia bajnok Paris Saint-Germaint irányító olasz trénert, Carlo Ancelottit.
Mourinho három éve érkezett a királyi gárdához, szerződéséből pedig további három év volt hátra, ugyanis tavaly májusban 2016 nyaráig hosszabbított a királyi gárdánál.
Az 50 éves portugál trénert azzal a céllal csábították 2010- ben az Internazionalétól a Realhoz, hogy irányításával a spanyol együttes megnyerje tizedik BEK-, illetve BL-trófeáját. Ennek érdekében az érkezését megelőző évben és azóta összesen 400 millió eurót költöttek a játékoskeret megerősítésére, de a Real Madrid három év alatt mindössze három trófeát nyert: tavalyelőtt a spanyol Király Kupát, 2012-ben pedig a bajnokságot és a spanyol Szuperkupát hódította el.
A spanyol sajtó alapvetően komor hangvételű tudósításokban számolt be José Mourinho madridi ténykedéséről. „The special end” – olvasható az utalás a Marca című spanyol sportlapban a „The special one”-ra, arra az elnevezésre, melyet Mourinho előszeretettel használt saját magára vonatkozóan. „Mourinho, akinek Guardiola antikrisztusává kellett volna válnia, és gyógyírrel kellett volna szolgálnia a gránátvörös-kék futballdominanciára, bukottan távozik a Bernabéuból úgy, hogy távolról sem sikerült neki a villongásokat felszámolva egyensúlyt teremtenie” – írta a katalán Mundo Deportivo. „Mou csapás volt a spanyol futballra” – idézte a Sport Carles Villarubit, az FC Barcelona alelnökét.
Mourinho vélhetően visszatér Angliába, a Chelsea együtteséhez, ahol 2004 és 2007 között dolgozott. A londoni alakulatnál ez alatt az idő alatt minden hazai kupasorozatot – beleértve a bajnokságot is – legalább egyszer megnyert, a BL-ben pedig kétszer négy közé vezette a Kékeket. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.