Rajt cseh–svéd derbivel

<p>Ma a cseh&ndash;svéd rangadóval rajtol az olimpia egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye, a férfi jégkorongtorna.&nbsp;</p>

A házigazda orosz csapat lehet a fő kihívója a címvédő kanadai együttesnek, ugyanakkor a svédek, az amerikaiak, a csehek, a finnek és a szlovákok is beleszólhatnak az érmekért folyó küzdelembe. A kanadaiak és az oroszok is erősen fogadkoznak: előbbiek azért, mert 1998 óta, amióta az NHL-es szupersztárok játszhatnak olimpián, Észak-Amerikán kívül nem állhattak dobogóra, ugyanakkor 2002- ben Salt Lake Cityben és 2010- ben Vancouverben aranyérmesek lettek, a döntőben mindkétszer az amerikaiakat legyőzve. A házigazda oroszok viszont a négy NHL-es játékokon csak két érmet tudnak felmutatni: 1998- ban egy ezüstöt, 2002-ben pedig egy bronzot, azaz az utolsó két téli olimpián lemaradtak a dobogóról. A juharleveles gárda hadrendbe állítja a négy évvel ezelőtti aranygólt szerzett Sidney Crosbyt, aki jelenleg vezeti az NHL pontlistáját. Az oroszoknál nemcsak az NHL-esek, hanem otthon játszók (KHL) is pályára lépnek, az ő előnyük, hogy ugyanolyan méretű jégen szerepelnek idény közben is, mint az olimpián. Az oroszok az NHL-es góllövőlistát vezető Alekszandr Ovecskint, valamint Jevgenyij Malkint, illetve az előző idényben az NHL-t a KHL-es Szentpétervár kedvéért és pénzéért elhagyó, évi 10,3 millió dollárt kereső Ilja Kovalcsukot és Pavel Dacjukot is csatasorba állítják. A bérek alapján egyébként a kanadaiak a rekorderek, a keret közel 151 millió dolláros összkeresettel bír, az amerikaiaké 119, az oroszoké 107, a svédeké 99, a cseheké 60 millió dollárral. A svédek és a csehek már nyertek NHL-es olimpiát, előbbiek 2006-ban Torinóban, utóbbiak 1998-ban Naganóban. A skandinávoknál hiányozni fog a sérült Henrik Sedin és Johan Franzen. A finneknél pályára lép hatodik olimpiáján is Teemu Selänne, aki nyáron lesz 44 éves, így ő a legidősebb a tornán, megelőzve két cseh veteránt, a 42 éves Petr Nedvědet és Jaromír Jágrt. Érdekes, hogy a finnek az utóbbi négy olimpián háromszor érmesek voltak, és ezzel ők vezetik ezt a rangsort (2006: 2., 1998, 2010: 3. hely). A sérülés miatt több kulcsemberét nélkülöző szlovák válogatott visszafogottan várja a tornát. Vladimír Vůjtek szövetségi kapitány a negyeddöntőbe jutást tűzte ki célként. Sokat várnak a 35 éves Marián Hossától, ám a Chicago mesterlövésze törött lábujjal érkezett Szocsiba. A tengerentúlon játszóknak furcsa lesz megszokni a hat méterrel szélesebb pályát. „Beszélgettem Zdeno Chárával, neki is túl nagynak tűnik a pálya. Ha neki nagy, akkor mit mondjak én? – kérdezte Marián Hossa. – Nem tartozunk a favoritok közé, de sikeresek lehetünk. Minden meccsen ki akarjuk hozni magunkból a maximumot, majd elválik, hogy ez mire lesz elég.” (MTI, TASR)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?