Ráfizettek az álmos kezdésre

Bős/Pozsony. Színvonalas IV. ligás mérkőzést hozott az újonc nagyölvediek bősi vendégjátéka. A találkozó végén a hazaiak örülhettek, ötszáz néző előtt 3:2-re nyertek, s feljöttek a negyedik helyre.

Bős/Pozsony. Színvonalas IV. ligás mérkőzést hozott az újonc nagyölvediek bősi vendégjátéka. A találkozó végén a hazaiak örülhettek, ötszáz néző előtt 3:2-re nyertek, s feljöttek a negyedik helyre.

„Nem tagadom, tartottam az összecsapástól, ugyanis többször láttam a vendégeket, akik elsősorban gyors ellentámadásokra alapozzák a taktikájukat. Védenceim a mérkőzés nagy részében fölényben futballoztak, tetszetős akciók végén szereztük góljainkat. Minden simának tűnt, aztán védelmi hibákat követően a korábban Vágsellyén, Léván és Párkányban játszó Ujvári kétszer a hálónkba talált. Ezután idegesek lettek labdarúgóink, többször bakiztak, de szerencsénkre, az eredmény már nem változott” – mondta lapunknak Lépes György, a bősi együttes szakvezetője.

Vígh Ferenc, a vendégek titkára: „Érthetetlenül álmosan kezdtünk, s erre ráfizettünk, az első félóra végén kétgólos előnyre tettek szert a csallóköziek. A szünetben alapos fejmosást tartott az edző, s a második félidőben már úgy futballoztunk, ahogyan azt elterveztük. Azonban 0:3-ról csak szépíteni tudtunk, fordítanunk már nem sikerült. Egyébként igazolták a bősiek, hogy fiatal csapatuk a pontvadászat legjobbjai közé tartozik.” (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?