A 21 éves balszélső nem kerülte a kemény párharcokat sem
Pénzes Mónika a sikeres kupadöntő után: A kemény munka meghozta gyümölcsét

A megszokottnál is nagyobb mosollyal az arcán nyilatkozott a győztes kupadöntő után Pénzes Mónika. A HC DAC saját nevelésű balszélsője öt góllal vette ki a részét a sárga-kékek első Szlovák Kupa-sikeréből.
Nagyon fontos gólokat szerzett ma, volt, amikor az ön találatával egyenlített a csapat. Mennyire nehéz egy ilyen komoly téttel bíró mérkőzésen a kezdőcsapat tagjának lenni?
Nagy teher van rajtam, hiszen Bízik Réka helyét vettem át, aki nagyon jó kézilabdázó, de nagyon örülök neki, hogy kezdőjátékos lehetek. Így nekem is még inkább meg kell mutatnom, hogy mit tudok. Igyekszek minél jobb lenni és a segítségére lenni a csapatnak.
Három elbukott döntő után milyen volt felkészülni a negyedik fináléra?
Mindig nagyon motiváló, hogy meg akarjuk nyerni a kupát. Most még inkább az volt a fejünkben, hogy nyerni akarunk. Bár ez az előző években is megvolt, de most már hétfő óta erre fókuszáltunk, tudtuk, hogy ez nagyon fontos lesz.
Sok munka van mögöttünk, de ez a kemény munka most meghozta a gyümölcsét. Nagyon örülök neki, hogy meg tudtuk nyerni a kupát.
Mi kellett ahhoz, hogy ki tudjanak jönni az első félidőben tapasztalt hullámvölgyből?
Két különböző félidő volt, az elején nagyon jól kezdtünk, aztán kicsit mintha megijedtünk volna. Az edzőnk elmondta, hogy ne foglalkozzunk a játékvezetőkkel sem. Úgy éreztük, hogy voltak olyan fújások, amelyek mondhatni az ellenfél felzárkózását segítették.
Utána viszont mindenki arra koncentrált, hogy minél jobban játszunk, hogy olyanok legyünk, mint egy igazi csapat, ne önzősködjünk, a labda kézből kézbe menjen. Ezekkel a tanácsokkal a fejünkben pedig le tudtuk győzni az ellenfelünket.
A végéhez közeledve már volt hatgólos előnyük is. Mikor futott át először az agyán, hogy itt az önök nyakába akasztják majd az aranyérmet?
Először a 45. perc körül néztem fel a táblára, akkor láttam, hogy három-négy góllal vezetünk. Nem emlékszem pontosan, de akkor már gondoltam rá, hogy itt reális esélye van annak, hogy nyerni fogunk. Aztán az 50. perc körül, mikor már megvolt az öt gól, akkor mondhatni tudtam, hogy ezt innen meg kell nyernünk. Az borzasztó lett volna, ha onnan kikapunk. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy mi emelhettük magasba a kupát.
Ilyenkor talán a legnehezebb az érzéseket megfogalmazni. Mégis arra kérem, próbálja meg megosztani velünk mi járt a fejében, amikor az utóbbi évek után, beküzdve magát a kezdőcsapatba, a nyakába akasztották az érmet és együtt ünnepelt a szurkolókkal.
Elmondhatatlan érzés. Tényleg évek óta küzdöttünk azért, hogy a kupa a miénk legyen.
A meccs kezdete előtt még folyamatosan rázott a hideg, annyira izgultam.
Az előző évek után meg kellett mutatnunk, hogy meg tudjuk nyerni ezt a mérkőzést, hogy jobbak vagyunk. Fantasztikus érzés volt, amikor megkaptuk az érmet, átvettük a kupát és kimentünk a szurkolókhoz. Nagyon-nagyon boldog vagyok. Most már jöhet az ünneplés, ráadásul szabadnapokat is kaptunk, így ki is tudjuk magunkat pihenni. Utána pedig folytatjuk, hiszen előttünk van a MOL Liga és a bajnoki rájátszás is, amiket szintén meg akarunk nyerni.
Ha már az ünneplést említette, mit tippel, ki lesz az utolsó, aki ágyba kerül majd?
Nem terveztük előre, így nem tudom pontosan mi következik. Akik messze laknak ráadásul haza is mennek majd, hogy kipihenjék magukat. De biztosan lesz még egy kis buli, és szerintem végig együtt leszünk és együtt is fejezzük be az ünneplést.

Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.