Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint sportdiplomáciai és sportszakmai szempontból is sikeresnek tekinthető a kis létszámú magyar csapat szereplése a hétvégén véget ért phjongcshangi téli paralimpián.
Paralimpia 2018 - Az elnök sikeresnek tekinti a magyarok szereplését
A sportvezető a keddi hazaérkezést követően, a Liszt Ferenc Repülőtéren emlékezetett arra, hogy négy éve, Szocsiban nem szerepelt magyar versenyző a téli paralimpián, most viszont Lőrincz Krisztina sporttörténelmet írt azzal, hogy az első magyar kerekesszékes sífutó volt a fogyatékkal élő sportolók négyévente sorra kerülő megasporteseményén.
"Kriszta helytállt, hiszen egyéni legjobbját érte el az ülő sífutók 1,1 kilométeres sprint számában, ezért büszkék vagyunk rá" - fogalmazott Szabó László, aki nagyon elégedett volt a látássérült alpesi síző, Balogh Zsolt óriás-műlesiklásban elért 15. helyezésével is.
"Úgy érzem, Zsolt és vezetője, Bocsi Bence ebben a számban a legtöbbet hozták ki magukból. A műlesiklásban viszont sajnos rontottak, mert az első futamban rosszul értelmezték a versenyt. Sajnálom őket, mert ezt leginkább saját maguknak róhatják fel, s az ember mindig akkor a legdühösebb, amikor úgy érzi, hogy ő maga hibázott" - fűzte hozzá az MPB elnöke, aki arra is büszke, hogy Magyarország ott lehetett a téli paralimpián részt vevő 51 ország között.
A keddi budapesti megérkezéskor elsőként Lőrincz Krisztina tűnt fel a tranzit ajtajában, s versenytársaihoz hasonlóan tapsot kapott a kis létszámú "fogadóbizottságtól". A parasífutót Bajai András, a Magyar Sí Szövetség elnöke egy csokor virággal köszöntötte, majd a rokonok is hasonló ajándékokkal lepték meg.
"Úgy érzem, nekem elég jól sikerült a paralimpia, mert szerencsére ki tudtam hozni azt munkát, amit az edzőmmel beletettünk" - mondta a mindig vidám sportoló, aki a riói nyári paralimpián evezésben lett 11. A versenyző elmondta: még nem döntött arról, hogy megpróbálja-e a kvalifikációt a tokiói paralimpiára, de annyit azért elárult, hogy az evezést egyelőre csak hazai szinten kívánja folytatni.
"Picit többet vártunk magunktól. Az óriásműlesiklásban elért 15. helyezés összességében szerintem nem rossz, bár azért lehetett volna jobb is" - jelentette ki a látássérült alpesi síelő, Balogh Zsolt. A másik versenyszámra áttérve azt mondta, nem emlékszik arra a pillanatra, amikor olyat hibázott a műlesiklásban, hogy az végül a kizárásukhoz a vezetett.
"Elvileg a szlalom a jobbik számunk, ám ott nagyobb a lehetőség a hibázásra" - tette hozzá, azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy folytatják-e a közös versenyzést vezetőjével, Bocsi Bencével.
Utóbbi hangsúlyozta: nagyon hosszú út vezetett odáig, hogy részt vehettek a téli paralimpián, ami nem hasonlítható a világbajnoksághoz, ezért hatalmas élmény volt, hogy ott lehettek és képviselhették Magyarországot.
A hat sportágat - alpesi sí, sílövészet, kerekesszékes curling, sífutás, hódeszka és szánkós jégkorong - magában foglaló phjongcshangi téli paralimpia vasárnap ért véget.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.