Parádéztak az ógyallaiak

Ógyalla. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának szombati ógyallai mérkőzését megelőzően a sörgyáriak tartottak jó képességű csallóközi ellenfelüktől. Emlékezetükben élénken rezonált az egy évvel ezelőtt lejátszott mérkőzés, melynek huszadik percében már 4:0-ra vezettek a vendégek.

Ógyalla. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának szombati ógyallai mérkőzését megelőzően a sörgyáriak tartottak jó képességű csallóközi ellenfelüktől. Emlékezetükben élénken rezonált az egy évvel ezelőtt lejátszott mérkőzés, melynek huszadik percében már 4:0-ra vezettek a vendégek. Ráadásul eltiltás miatt hiányzott a vendéglátók két meghatározó egyénisége, Tárnok és Ilon.

Aki néhány perccel a kezdés után érkezett a pályára, meglepődött: a 7. percben ugyanis már 1:1-es állást mutatott az eredményjelző. Előbb a vendégek hálója rezdült a 3. percben, amikor egy belőtt labdát a vendégkapus Mayer elé tenyerelt, aki az ötös sarkáról pontosan célzott. Négy perc elteltével Hromada jól irányzott erős lövéssel egyenlített. A folytatásban is gyakran forogtak veszélyben a kapuk, mindkét együttes támadófocit produkált. Röviddel az első játékrész befejezése előtt Dudáš juttatta vezetéshez csapatát. Gyengére sikeredett lövése meglepte az ellenfél kapusát, akinek a feje felett pattant a labda a hálóba.

A második félidőben is nagyon igyekeztek a hazaiak, a 69. percben Kóša és Mikóczi párharcából a hazai játékos került ki győztesen, és az üres kapuba gurított. A hazaiak harmadik gólja letörte a vendégek ellenállását. Lépes György védencei egyre többet hibáztak, amit a nagy kedvvel futballozó hazaiak két ízben is góllal büntettek. A 75. percben szögletrúgáshoz jutottak az ógyallaiak. A kapu előterében Pajtinka ugrott a legmagasabbra, és jól irányzott fejese a hálóban landolt. A végeredményt a hajrában Kóša állította be. Ennél a momentumnál nagyot hibázott Mikóczi, aki rossz ütemben mozdult ki kapujából. Megérdemelten gyűjtötték be a fontos három pontot a hazaiak, akiknél öt húsz év körüli futballista is csatasorba állt. A párharc rendkívül sportszerű légkörben zajlott.

HURBANOVO–VIESKA 5:1 (2:1). Gól?szerzők: Mayer (3.), Dudáš (27.), Kóša (69., 83.), Pajtinka (75.), ill. Hromada (7.). Játékvezető: Obeda, 500 néző.

HURBANOVO: Gedai–Keč?kéš, Mayer (76. Tužinčin), R. Vozárik (83. Kmeť), Kóša, Pajtinka, Dudáš (88. Latta), Kurák, Gelle, Kling, Bogner. VIESKA: Mikóczi–Domonkos, Koczó, Já?ny (46. Puha), Ábrahám, Bodrogi, Kvačkaj (84. Sátor), Molnár, Hromada (68. Szerencsés), Bogyai, Csepi. (pi, ái)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Michal Tot (Hurbanovo): „Eddig kínlódtunk, ma viszont szárnyaltunk. Végre az elvárásoknak megfelelően teljesítettek a mieink. Sokat nyomott a latban példa értékű elszántságuk. Eddigi legjobb tavaszi teljesítményünknek köszönhetően nagy lépést tettünk annak érdekében, hogy a mezőny jobbik felében végezzünk. Sikerünk értékét tovább növeli a tény, hogy egy élcsapatot győztünk le.”

Lépes György (Vieska): „Tíz éve edzősködöm Kisfaludon Ilyen gyatra teljesítményre, mint amilyet a második félidőben nyújtottunk, még nem volt példa. Taktikai fegyelmezetlenségünkből, védelmi megingásainkból a nagy igyekezettel futballozó hazaiak mesterien húztak hasznot. A cserék sem segítettek. Okulnunk kell a történtekből.” (ái, pi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?