Gazdag programmal várja az érdeklődőket a nagykaposi lecsófesztivál

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Lecsófesztivált a nagymihályi járásbeli Nagykaposon. A sörfőzőverseny mellett gazdag kulturális program is várja az érdeklődőket. Ez az Ung-vidék legnagyobb hagyományos fesztiválja – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Gabriela Fedičová, a városi hivatal munkatársa.

A lecsófőző verseny szombaton lesz a futballpályán. A szervezők számos csapatot várnak a megmérettetésre. A zöldségekből készült lecsó az Ung-vidék és az Alsó-Zemplén hagyományos nyári étele. Sokféleképpen lehet elkészíteni, és a résztvevők minden évben újdonságokkal rukkolnak elő, amivel megnehezítik a szakértő zsűri munkáját” – árulta el Fedičová.

A fesztiválon ismert együttesek koncerteznek. Idén a HEX, a magyarországi R-GO együttes, a Vánok és a Komócsa helyi folklórcsoport, valamint a Csipkés együttes lép színpadra, és népszerű DJ-k is fellépnek.

A rendezvény megszervezését a Kassa Megyei Önkormányzat támogatta a Terra Incognita program keretében, valamint a Turisztikai és Sportminisztérium és a Zempléni Regionális Turisztikai Szervezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?