Záporoznak a bántó üzenetek

Az utóbbi 3 hónapban a hazai fiatalok kétharmada kapott sértő megjegyzéseket a világhálón
Pozsony/Luxembourg |

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a közösségi média az utóbbi években a gyűlölködés közkedvelt színtere lett, és ezt a szlovákiai fiatalok többsége a saját bőrén is érzi.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön tette közzé a legújabb felmérését az interneten terjedő gyűlölködő üzenetek kapcsán. A szakemberek arra a kérdésre keresték a választ, hogy az utóbbi 3 hónapban a 16 és 29 év közötti korosztályban hányan kaptak olyan üzenetet a világhálón, amelyet ellenségesnek vagy degradálónak ítéltek meg.

Az adatokból kiderült, hogy összeurópai viszonylatban csaknem minden második fiatal kapott ilyen üzenetet az elmúlt hónapokban, egész pontosan az adatközlők 49 százaléka válaszolt így.

A legmagasabb arányt Észtországban mérték, ahol a 16 és 29 év közöttiek 69 százaléka, tehát több mint kétharmada első kézből tapasztalta meg az interneten terjedő gyűlöletet.

Érdekesség, hogy a lista második és a harmadik helyén Dánia, valamint Finnország áll – az említett országok az életszínvonallal kapcsolatos mutatók tekintetében általában az élen járnak, ezúttal viszont egy negatív jelenség kapcsán kerültek fel a képzeletbeli dobogóra.

Sajnos Szlovákia sem büszkélkedhet, hiszen a negyedik helyen álló franciák után mi következünk. Nálunk a fiatalok 65,1 százaléka kapott bántó megjegyezéseket az interneten az előző negyedévben. Magyarország jócskán elmarad mögöttünk, 52,3 százalékkal a középmezőnyben foglal helyet.

A lista legutolsó helyén Horvátország szerepel, ahol a fiatalok kevesebb mint egynegyede (23,8 százalék) tapasztalta a saját bőrén a gyűlöletet.

Ami az üzenetek tartalmát illeti, európai viszonylatban a legtöbb fiatalt a politikai szemléletmódja miatt érte támadás, a válaszadók 35 százaléka választotta ezt az opciót. A második helyen a szexuális orientáció áll 32 százalékkal, majd a faji és etnikai hovatartozás (30 százalék), valamint a vallás (26 százalék) következik.

Szlovákiában is hasonló tendenciák figyelhetők meg, nálunk a fiatal adatközlők 47,8 százaléka kapott már bántó üzenetet a politikai nézetei miatt, ami újabb bizonyítéknak tekinthető a szlovák társadalom rendkívüli politikai megosztottsága kapcsán.

Majdnem ugyanennyien szembesültek gyűlölettel az LMBTQ-közösségbe való tartozásuk miatt (44,1 százalék), illetve az adatközlők mintegy 37 százaléka kapott degradáló megjegyzéseket a faji és etnikai származása miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?