Otthon kezd a vágsellyei újonc

<p>Tíz csapattal, az U20-as válogatott nélkül és vágsellyei újonccal rajtol augusztus utolsó hétvégéjén a férfikézilabda extraliga. A tegnapi sorsoláson kiderült, hogy a nyitófordulóban a Duslo csapata a galgóciakat fogadja, az érsekújvári Štart Vágbesztercére látogat.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Egy csapattal csökkent az extraliga legutóbbi mezőnye. Kiesett a Pezinok, az osztályozó megnyerése után feljutott a vágsellyei HKM Slovan Duslo. Hiányzik az U20-as válogatott. „Több oka van annak, hogy ezúttal nem indul – magyarázta Peter Brunovský versenyigazgató. – Mivel az U21-es korosztály már januárban érdekelt a selejtezősorozatban, így csak az év végéig szerepelhetne, csak az alapszakasz felét játszhatná le. A kluboknak az volt az óhaja, hogy ne csak a Tatran Prešov juniorjai legyenek a válogatottban, hanem más játékosok is. S végül a legfontosabb ok: az eperjesiek B csapatukat benevezték az I. ligába, több játékost nem tudnának adni az U20-as válogatottba.”

Változatlan a bajnokság lebonyolítása: a 18 fordulós alapszakasz után ismét két csoportra (1–6. és 7–10.) szakad a mezőny, majd ezt követően a legjobb négy a playoff-rájátszásban folytatja. Az elődöntő április 10-én, a döntő május 12-én kezdődik. Legkésőbb 2015. május 27-én lesz ismert az új bajnok. A kieséses rendszerben minden párharc három győztes meccsig tart.

Legutóbb ötödikként zárt az érsekújvári HK Štart, ami kellemes meglepetés volt a klubban, hiszen tavaly nyáron szinte a nullpontról indultak. Fiatalokkal, korábbi játékosok visszatérésével próbálkoztak. „Továbbra is alapcélunk, hogy megőrizzük az extraligás szereplést, és minél több fiatal játékosunk kerüljön a csapatba – húzta alá Peter Sporni, a férficsapat edzője. – Július második hetében kezdjük a felkészülést. Úgy néz ki, hogy Szapu Viktor és Juraj Vereš távozik, a pozsonyi ŠKP-ból pedig Matúš Kocák érkezik.”

Sporttörténeti siker volt a vágsellyeiek feljutása az élvonalba. A klubalapítás után öt évvel már a legjobbak közé kerültek. Jozef Klačko klubelnök megerősítette, hogy Štefan Kelemen marad a kispadon. Erősít az újonc: a kapuba Csehországból Luděk Fabian érkezik, Érsekújvárból pedig Szapu Viktort igazolják le, s játékosuk, Juraj Vereš is visszatér. „Legújabb szerzeményünk Szűcs Tamás, aki Magyarországról tér vissza. Szeretnénk elkerülni a kiesőzónát, legszívesebben a 6–8. hely valamelyikén végeznénk – árulta el célkitűzéseikről a klubelnök, majd hozzátette. – A hazai mérkőzéseken előnyt élveznek a nők. Amikor egy hétvégére esik az otthoni bajnokink, akkor mi pénteken játszunk, ők szombaton. Máskor szombaton fogadjuk ellenfelünket.”

Az 1. forduló párosítása: HKM Slovan Duslo Šaľa–Sporta Hlohovec, Slovan Modra–ŠKP Bratislava, Tatran Prešov–1. MHK Košice, Topoľčany–Martin, MŠK Považská Bystrica–HC Štart Nové Zámky. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?