Ötödször futnak az egészségért

futás
Nyárasd |

Kisebb jubileumához, ötödik kiírásához érkezik szombaton (rajt: 9.30, főtávok: 11.00) a Májusi Futás az Egészségért. Lelkes József szervező, a csallóközi település futóinak vezetője lapunknak elmondta, hogy a versenyközpont az alapiskolában lesz, s előbb az ovisok, majd az alapiskolások futják le a maguk távját. 

Utánuk következnek a felnőttek 5 és 10 kilométeren. „Újdonság, hogy a rövidebbik távot gyalogolva is megtehetik, akik még nem vállalják a futást, de mozogni akarnak – tudtuk meg a házigazdától, aki korosztálya mezőnyének alakulása függvényében dönt az esetleges rajtjáról. – Négy hónapja Toprun néven megalakult falunkban a futószakosztályunk, s jelenleg már több mint húszan látogatjuk az edzéseket, versenyeket. A nyárasdi amatőr futók csapata idén több helyen adott életjelt magáról, legutóbb Tatabányáról már kupákat is hoztunk. Tagjaink szeretnek futni, összetartanak, és már jelentkeztek az első sikerek. Most itthon mutatkozunk be, de lesznek olyan helybeliek is a mezőnyben, akik nem közénk tatoznak, de futnak. Nagy az érdeklődés idei versenyünk iránt. Magyarországról és Szlovákia különböző részeiből jöttek jelentkezések. Mintegy százötven futóra számítok, a gyerekekkel együtt akár kétszázan is összejöhetünk. Úgy érzem, közös üggyé vált a futás Nyárasdon, már nemcsak a versenyzőket ragadja magával, mások is segítenek, amit a gazdag tomboladíjak is jeleznek. Idén szintén közös bemelegítéssel nyitunk, a díjakon kívül vadgulyás és kofola vár a célba érőkre.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?