Öt évet kaptak a meztelenkedő tornásznők

Bukarest. Öt évig semmiféle, a Román Tornász Szövetség által rendezendő eseményen nem vehet részt az a három visszavonult versenyző, akik meztelenül mutattak be gerendagyakorlatokat az egyik japán kereskedelmi televízió adásában.

Bukarest. Öt évig semmiféle, a Román Tornász Szövetség által rendezendő eseményen nem vehet részt az a három visszavonult versenyző, akik meztelenül mutattak be gerendagyakorlatokat az egyik japán kereskedelmi televízió adásában. Az olimpiai és világbajnok Lavinia Milosovici, illetve két társnője, Claudia Presecan és Corina Ungureanu sem nézőként, sem pedig hivatalos személyként nem látogathatja a viadalokat, edzéseket. „Nagyon sokat ártottak a román tornasport hírnevének“ – mondta Nicolae Vieru elnök. A három egykori klasszis korábban már fotóalbumban és magazinban is látható volt ruhátlanul. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?