Őszi bajnokként zárni

Pozsony. Kevesen számítottak arra, hogy a 16. forduló után a zsolnai együttes vezeti a labdarúgó Szuperligát. Remek sorozatot könyvelhetnek el a közép-szlovákiaik, zsinórban hat bajnokin nyertek, legutóbb a rózsahegyieket fektették két vállra. Ladislav Jurkemik vezetőedzővel, a sikerek kovácsávál beszélgettünk.

Zsinórban hat bajnoki mérkőzést nyertek a sötét mezes zsolnaiak. Jurkemiket (kis képünkön) nem érdeklik a sorozatok. Eugen Vojtišek és M. Nagy László felvételeMiként látta kispadról a rózsehegyiek elleni rangadót?

Színvonalas játékot, és hatalmas taktikai csatát hozott a derbi. Mindkét csapat igazolta az elvárásokat, így volt bőven látnivaló. Kezdettől fogva aktívabbak voltunk, fölényben futballoztunk, tetszetős akciók végén több helyzetet kidolgoztunk. Azonban sokáig nem sikerült gólt szereznünk, szerencsénkre az első félidő rájátszásában megtört a jég. Szünet után is mi diktáltuk az iramot, s az utolsó percben növeltük előnyünket. Mi döntött csapata javára?

Az, hogy védenceim jobban akarták a győzelmet, végig fegyelmezetten játszottak, elszántan küzdöttek, s ennek meg is lett az eredménye. Zsinórban hat bajnoki mérkőzést nyertek, Eperjesen is folytatódik a menetelés?

Engem egyáltalán nem érdekelnek a sorozatok, hiszen hamarább vagy később, de valamennyi megszakad. Számomra az a fontos, hogy védenceim jól és eredményesen játsszanak. Ha ez sikerül, az a táblázaton is tükröződik. Természetesen győzni megyünk a Tatran-stadionba, a zöld gyepen majd elválik, mi valósul meg elképzeléseinkből.A szezon előtt számított arra, hogy két fordulóval az őszi zárás előtt az első helyen állnak majd?

Legmerészebb álmaimban sem reméltem, hogy ilyen sikeresek leszünk. Annál is inkább, mert három kulcsemberünk, Barčík (Göztepe Izmir), Hluško (Trnava) és Reiter (Olomouc) távozott. Kellemesen meglepett játékosaim teljesítménye, kihasználtuk riválisaink megingásait, s az élre kerültünk. Egyébként azzal a célkitűzéssel vágtunk neki a pontvadászatnak, hogy negyedik helyen végezzünk. Evés közben jön meg az étvágy, őszi bajnokként szeretnénk telelni.Ön is ott van a válogatott edzői posztjára pályázó kilenc komoly jelölt között. Megszólították már az illetékesek?

Egyelőre nem jelentkeztek a szövetség vezetői...

MÉRLEG

A labdarúgó Szuperliga 16. fordulójának mérlege.

HAZAIAK–VENDÉGEK: 5-3-2-0 10:2 (összesen 80-38-24-18; 133:90).

NÉZŐK: 17 263 (összesen 264 993).

PIROS LAP: 2 – összesen 20, ebből 13 a vendégeknek.

SÁRGA LAP: 22 (11/11) – összesen 326 (145/181).

TIZENEGYESEK: 2 – összesen 25.

GÓLLISTA – 9 gólos: Reiter (Žilina), Perniš (Púchov), M. Mintál (Žilina); 8 gólos: Oravec (Ružomberok), Vittek (Slovan).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?