Óriási tehetségek, igazi csapatemberek, többszörös világbajnokok

Soós Tibor a komáromi kajak négyes (Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača) megálmodója, a sikereket háttérből építgető és szemlélő mestere. Lehetne szóvivője is, de ez megosztott feladat a világverő hajó tagjai és edzőjük között. Mindenki nyilatkozik, s mondja a magáét.

Célban a világverőkSoós Tibor a komáromi kajak négyes (Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača) megálmodója, a sikereket háttérből építgető és szemlélő mestere. Lehetne szóvivője is, de ez megosztott feladat a világverő hajó tagjai és edzőjük között. Mindenki nyilatkozik, s mondja a magáét. Nincsenek tabutémák, legfeljebb utólagos viták az elmondottakról. Aztán mikor jönnek a világversenyek, beleülnek a kajaknégyesbe, és megverik az ellenfeleket. Két éve nem találtak legyőzőre. Az idei gainesville-i vb-n megint megleckéztették a világot. Két aranyfutamuk olyannyira megtetszett a szlovákiai média szavazóinak, hogy egyéves kihagyás után ismét a komáromi legényeket tisztelték meg az Év csapata címmel. Soós Tibor ismét áradozhatott a fiúkról.

Lassan már megszámolni is sok a vb-címek száma. Tanítványait jegyzi a világ, de nemegyszer elmondta már, hogy az edzőt a védencei teszik naggyá. Még mindig?

Csak igazolhatom: az eredmények tesznek engem elismertté. Bárki mással elvégezhettük volna ugyanezt a munkát, de ha hiányoznának a sikerek, senki sem tudna rólam. Továbbra is ezt vallom. Nem feledhetem: a két idősebb fiú, Misi és Gyuri hatszoros, míg a fiatalabbak, Ricsi és Erik – mindössze huszonkét évesen – négyszeres világbajnokok. Természetesen csak a felnőttek között, mert junior korban is nyertek vb-t, persze más-más hajóban. Óriási tehetségekről, igazi csapatemberekről van szó, mindent hajlandók megtenni egymásért. Két éve a négyes kajakra összpontosítanak, s idén még számomra is félelmetes fölénnyel verték a vb élmezőnyét.

Szóval az edző is megdöbbent az olimpiai ezer méteren tapasztalt tarolásuktól?

Ijesztő volt, ahogy nyertek. A lelátóról nagy izgalmamban akkor nem is vettem észre, hogy micsoda győzelmet arattak. Csak később jöttem rá, mikor videón többször is végignéztem a döntőket. Ilyen magabiztos elsőséget ezer méteren egyik számban sem tapasztaltam. Az összes többi befutó szoros volt az olimpiai távokon.

Minek köszönhető, hogy ez így kijött? Van műhelytitka?

Ha pontosan tudnám, minden évben így nyernénk. Hatalmasat nyomott a latba, hogy mind a négy fiú egész évben egészséges volt. Elvégezhettünk mindent, még a sérülések, kisebb megfázások is elkerülték védenceimet. Tehát tizenegy hónapon át tettük a dolgunkat, hogy a döntőben a legfontosabb három perc alatt a fiúk mindent kiadhassanak magukból. Ugyanilyen tizenegy hónapra lenne szükségünk az athéni olimpia előtt is.

Hallgatnak még az edzőre a többszörös világbajnokok?

A téli felkészülés testre szabott, mindenki maga határozza meg napi műsorát. Csupán az úszóedzéseken vagyok jelen, s majd leszek a vízi gyakorlásokon. Készítek heti terveket is, amelyek teljesítéséből aztán már nem engedek. Még megbíznak bennem a fiúk.

És az edző bennük? Ellenőrzi őket?

Egyáltalán nem. Mert profik a feladatvégzésben, de sajátjuk az amatőrökre jellemző lelkesedés is.

Tudjuk, hogy különböző egyéniségek, ezért törvényszerű a feszültség is köztük. Villámhárítóként viselkedik? Mit tesz ilyenkor?

Próbálok igazságos lenni. Persze csak saját megítélésem szerint lehetek az. Hogy egyik se érezze, valamelyik kedvesebb számomra. Mind a négyüket úgy szeretem, amilyenek, tisztelem, becsülöm őket. Egyfajta apai viszonyban vagyok velük. S ezt a szemléletet igyekszem elhinteni körükben is.

Ez könnyűszerrel megy?

Egyáltalán nem. Még fiatalok, mindegyik a saját akaratát szeretné érvényesíteni, meghatározó szerepre vágyik. Ebből keletkeznek időnként a feszültségek, de az eredmény érdekében a súrlódásokat eltűntetik, vagy segítségemmel, vagy okosságuk révén.

Valóban nincs egy olyan vezéregyénisége az egységnek, aki meghatározó szerepet töltene be köztük?

Mindegyik négyesben megvan a legjobb kajakos, nálunk a Misi az. Neki ez kijárna, de bevett szokás, hogy mindenkit meghallgatnak. Nincs olyan érzésem, hogy a két fiatalabbnak ne lenne ugyanolyan beleszólási joguk a dolgokba, mint idősebb társaiknak. Ez a nagy szerencsénk. Mert a magyaroknál megvan a gond Storcz és Vereckei között, a németeknél Merkow úgy érzi, hogy minden ő körülötte forog. Szerencsére nálunk tűrhető állapotok uralkodnak.

Mit jelent az, ha egy évvel az olimpia előtt kijózanító leckét adnak a világnak?

Remélem, a javulásunk tükre.

Nem lehet csalóka kép a valóságról?

Ez már nem szerencse vagy véletlen kérdése. Azt mondták a fiúk: ezren hétszázötven méterig úgy mentek, hogy el se fáradtak. Utána meg olyan hajrát nyitottak, amilyet húszéves edzői múltam alatt akkor láttam először. Úgy tűnt, mintha a többiek leálltak volna.

Minden összejött aznap?

A fiúk kiadták magukból, ami bennük volt, és mindnyájan hozták formájukat.

Csodaszerek?

Nincsenek. Egypáran úgy gratuláltak nekünk, mint a vegyi úton elért sikerhez szoktak. Sokan azt gondolják, hogy e mögött már valamilyen dopping van, mert valóban olyan győzelmet arattak a fiúk, hogy kétségeket ébresztett. Szlovákiában ezzel senki nem foglalkozik, mi egyáltalán nem értünk a vegyi beavatkozáshoz. Tiszták a fiúk, sokszor voltak már doppingellenőrzésen. Egész évben fegyelmezetten étkeznek, verseny előtt bizonyos diétát tartanak. Az apróságokra odafigyelünk, a győzelem sok kis apróságból tevődik össze.

Másodszor nyeri a kajak négyes Szlovákiában az Év csapata címet. Tavaly vágytak rá a fiúk, de a hokisok vb-címe nem adott esélyt nekik a győzelemre. Elégtétel a mostani elsőség?

Biztosan. Nagy dolog, ha egy országban, ahol népszerű a jégkorong, vb-bronzérmes a válogatott, s az újságírók mégis a kajak négyesre adnak több szavazatot. Sikereink bevésődtek már a köztudatba, ami nagy erőt ad a fiúknak az olimpia előtt. Ennél jobbkor nem is jöhetett a mostani elismerés. Könnyebb lesz még a következő 260 nap nehéz munkáját elvégezni.

A kajakvilágbajnok, Szabó Attila 1989-ben volt Csehszlovákia legjobb sportolója, két éve a kajak négyes egy vb-bronzért először, idén két vb-aranyért másodszor aratott ankétgyőzelmet. Komáromi klubelnökként is van mire büszkének lennie...

Örülök annak, hogy Attila egykori követői már jócskán felülmúlták őt. A mai menők is példaképek, lesz kiknek a nyomába eredniük a mostani gyerekeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?