Olimpia a terror árnyékában, tizenegy izraeli áldozattal

Az 1972-es müncheni olimpia derűsen, vidám hangulatban kezdődött. A város feledtetni akarta a nácizmus bűneit, és be akarta mutatni az új Németországot. A versenye-ken pazar eredmények szület-tek, de mindezt beárnyékolta a terrortámadás, mely 11 izraeli sportoló életét követelte.

A müncheni olimpia megnyitóján alpesi kürtösök fogadták Gustav Heinemann államelnököt, a nemzetek képviselőit pedig egy zenekar, mely a lehetőségekhez mérten nemzeti jellegű zenével fogadta a bevonuló csapatokat. Az olimpia első tíz napja bebizonyította, hogy ez a Németország már maga mögött hagyta a nemzeti szocializmus démonait, minden a helyén volt, sőt a résztvevők száma először lépte túl a hétezret, s közülük több mint ezren a gyengébbik nemhez tartoztak. Minden adott volt ahhoz, hogy ez az olimpia a béke ünnepe legyen. De akkor jött a tizenegyedik nap.

Véres szeptember

1972. szeptember 5-én hajnalban a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet nyolc tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén, és túszul ejtette az izraeli sportlókat. A lövések épp a magyarok szálláshelyével átellenben dördültek el. Hiába riasztották a mesterlövészeket és a rendőrséget, az izraeli sportolók nem tudtak elmenekülni. A terroristák 200 bebörtönzött palesztin szabadságát és szabad elvonulást kértek. Az izraeli kormány eleinte nem volt hajlandó semmilyen engedményre, de aztán a tárgyalások eredményeképp 16 órával az akció megkezdése után a terroristák két helikopterrel a fürstenfeldbrucki repülőtérre repültek. Itt összecsaptak a német rendőrség mesterlövészeivel. A terrorakció következtében tizenegy izraeli sportoló, öt terrorista és egy német rendőr vesztette életét.

A veszteség ellenére az olimpia folytatódott, de aznap természetesen szüneteltek a küzdelmek. „A játékoknak folytatódnia kell!” – mondta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkor már két évtizede hivatalban lévő, 85 esztendős elnöke, Avery Brundage.

A szovjet módszer

Az 1972-es év emlékezetes a magyar öttusasport számára. Borisz Onyiscsenko szovjet öttusázó jelentős előnnyel várta Balczó Andrást az utolsó szám előtt. Balczó azonban hihetlen küzdeni akarással fordított, és olimpiai bajnok lett.

Onyiscsenko ezt jól megjegyezte és az 1976-os olimpiára már felkészülten érkezett. Egy szovjet fejlesztésű belső használatú találatjelző géppel jelentkezett: a párbajtőrébe bújtatott gombot akkor nyomta meg, amikor akarta, s az tust jelzett. Csak a britek óvására bukott meg a fegyver ellenőrzésekor. A nevét a magyar folklór is megőrizte: a szocialista rendszer utáni első szabadon választott országgyűlésben a KISZ KB egykori első titkára, Hámori Csaba parlamenti szavazásnál nyomkodta padtársa szavazógombját, amit a Parabola című szatirikus műsorban Árkus József így kommentált: „Íme, a mi kis Onyiscsenkónk”.

Balczó András sikere

Ami rossz volt a szovjeteknek, az persze jó volt a magyaroknak: Balczó András pályafutása utolsó olimpiáján az Onyiscsenko felett aratott győzelemmel bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik. 82 pontos hátrányát lefaragva 77 pontos előnnyel lett bajnok egyéniben. „Alapvető tévedés, hogy én szeretek futni, hogy számomra öröm a futás – mondja a bajnok Dávid Sándor róla írt könyvében. – A futás az nem öröm, hanem gyötrelem, és én egy nehéz, sok emelkedővel tarkított pályán minden emelkedőn meghalok egyszer. A testsúlyomhoz képest gyengék a lábaim és hosszúak, amíg én fölkínlódom magam az emelkedőre, az kínszenvedés. Utána nem győzöm összeszedni magamat, gazdaságosan beosztani minden apró kis lendületet, hogy egyáltalán tovább tudjak futni.”

Balczó Andrásén kívül még öt magyar arany született, s emellett zsákszámra jöttek az ezüst- és bronzérmek. Előbbiből tizenhármat, utóbbiból tizenhatot szereztek a magyar sportolók. A hazai szemlélet viszont valami miatt ezeket annyira nem tartotta értékesnek, a „csupán” hat aranyérem némi csalódást jelentett: a közönséget elkényeztették az előző évek.