Nyolcszáz sportolásra éhes gyerek

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSSomorja/Csölösztő. Minden várakozást felülmúlt a 4. sportágválasztó, meglepően sok gyerek tűnt fel az alapiskolák 2–5. osztályosainak szánt rendezvényen. „Négy év alatt még nem volt ennyi diák, legalább nyolcszázan lehettek.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Somorja/Csölösztő. Minden várakozást felülmúlt a 4. sportágválasztó, meglepően sok gyerek tűnt fel az alapiskolák 2–5. osztályosainak szánt rendezvényen. „Négy év alatt még nem volt ennyi diák, legalább nyolcszázan lehettek. Nemcsak én, hanem mindenki elégedett volt – újságolta Orosz Csaba egykori kenus, a Csallóközi Olimpiai Klub elnöke, aki a csallóközi városban honosította meg a sport világába csalogatás Magyarországon bevált változatát. – Reggel még borongós volt az idő, kicsit tartottunk attól, hogy hányan merészkednek ki a csölösztői Kormorán parkba. Aztán mikor felsütött a nap, tömegesen jöttek az iskolákból a gyerekek. El kellett őket osztanunk a nyolc állomáshelyre, ahol a város sportklubjainak képviselői vártak a majdani versenyzőkre. A meghívott egyesületek közül mindössze az FK futballklub nem érkezett meg. A többiek éltek a lehetőséggel, s már délután három klubból hívtak, hogy jól sikerült a toborzás, a kajak-kenusok kezdőkkel foglalkozó edzőjénél meg arról érdeklődtek a szülők, hogy mikor mehetnek gyerekükkel az első foglalkozásra. A sportágválasztó igazi eredménye majd idővel jelentkezik, amikor feltűnnek az új arcok az edzőtermekben.”

Orosz Csaba szerint a szeptember végi, október eleji időpont a legjobb a gyerekek sportolásra irányítása szempontjából, mert a legtöbb családban ilyenkor keresnek értelmes elfoglaltságot csemetéjüknek. „Csak délelőtt tartott a rendezvényünk – folytatta a főszervező. – Ha nem kellett volna visszaérniük az iskolásoknak ebédre, akár tovább is maradtak volna. Jövőre hideg ebéddel megnyújthatnánk ittlétüket. A végén alig tudták elcsalogatni őket a tanítók, akiknek szintén tetszett, hogy tanítványaik mennyire beleélték magukat a sportolásba. Kiderült: a fél nap kevés a sportágválasztóra.”

Megemelte a rendezvény rangját, hogy a gyerekek között megjelent két remek komáromi kajakos, Tarr György és Vlček Erik, akik hosszú sikersorozatuk végén legutóbb idén Moszkvában lettek K2-ban kétszeres világbajnokok. Társaságukban volt a sportág jelenleg két legnagyobb somorjai alakja, a szintén kajakos Jakubík Gábor és Linka Tibor, akik már számtalan világversenyen álltak dobogón. Csölösztőn ezúttal nem versenyeztek, hanem autogramot osztogattak, s meglepően tapasztalták, milyen sok apróságot vonzott a sportágválasztó. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?